Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hogyan ne merüljön le a telefonom?

Kevés olyan dolog van, ami jobban idegesíti az embert, mint amikor, pont a legszükségesebb pillanatban merül le a telefonja, notebookja. És ez sajnos előfordul az emberrel nap mint nap. 10 évvel ez nem volt még így, mármint a telefonoknál. Anyukám szinte még mindig ugyan azt a Nokia készüléket használja, mint régen, és panaszkodik rá, hogy már gyengébben működik, három nap után töltőre kell rakni. Én meg örülök, hogy a nap végéig kibírom, ha esetleg még el is megyek este valahova, akkor már nagyon necces a dolog. Eléggé idegesített, ezért egy kicsit utánajártam, mit lehet tenni. Van szoftveres megoldás és van néhány tanács, amit érdemes megfogadni. akit jobban érdekel a téma, érdemes ellátogatnia például a http://batteryuniversity.com/-ra           , itt aztán kellően elmélyedhet benne.

Kezdjük néhány alapinformációval. Jelenleg szinte minden készülékben Li-ion (lítiumion) alapú aksi van. Annak idején, amikor valaki megvett egy új telefont, az volt a tanács, hogy merítsük le teljesen és utána csordultig töltsük fel. Na, ezt sose tegyük most, ha veszünk egy új telefont, vagy akkumulátort. Ezeket a készülékeket nem szabad engedni lemerülni, tegyük rá napközben is többször inkább töltőre. Az akkumulátorok egyik legfontosabb tulajdonsága a kapacitása, azaz, mekkora árammennyiséget képes eltárolni és milyen hosszú időre, ennek a mértékegysége mAh (milli Amper óránként), az én  Samsung Galaxy S4-esemben egy 2600-as telep van. 

Természetesen az akkumulátor kapacitása egy dolog, a másik, hogy mennyire energiatakarékosra tervezték a  magát a telefont. Az a kapacitás, amit az akkumulátoron olvasunk az a névleges, vagy maximális kapacitás. Zárójelesen jegyzem meg, hogy a legtöbb esetben a kapacitás a mutatott felett van valamennyivel, hogy elkerüljék az esetleges reklamációkat. Elméletileg a gyártók a telepekre egy év garanciát adnak, de ez inkább az esetleges meghibásodásra vonatkozik, nem a kapacitásveszteségre. Egy év alatt egy átlagos okostelefon-felhasználó kb. 300-szor tölti a telefonját. Minden egyes lemerítési, feltöltési ciklus csökkenti az akkumulátor élettartamát. Átlagosan az első év végére kb. 80 százalékos kapacitáson működik az aksi az eredeti gyári adatokhoz képest.

Ez az optimális érték, ezt csak lefele változtathatják meg a felhasználók. A Li-ion akkumulátor legnagyobb ellensége a meleg. Minél magasabb az átlagos hőmérséklet, annál gyorsabban veszíti el az kapacitását. Lehetőség szerint soha ne hagyjuk a telefont nyáron autóban, vagy tűző napon, rossz esetben fel is robbanhat a telefonunk. Egy mérés szerint, ha egy telefon átlagosan 30 fok felett van egy évig, akkor nem 80 százalékra, hanem 60-ra megy vissza a kapacitása egy év alatt. Ha egy akkumulátort (pl. fényképezőgépbe) nem használunk, tegyük száraz, hideg helyre, valahol 40%-os töltöttség körül. De azt is figyelembe kell venni, hogy a Li-ion akksik öregszenek, átlagosan 2 évre tervezik a használatukat. Ezért is nem szeretem azokat a megoldásokat, mint pl. Iphone, Nexus, ahol a telefon még tökéletesen működne, de két év után már nem bír egy fél napot se az akkumulátor, ezért le kell cserélni. Egy li-ionos akkumulátor maximum élettartama 5 év, akkor is, ha nem használjuk.

A másik aksigyilkos a szupergyors töltő. Ez persze a használhatóságot nagyban növeli, viszont fordított arányos az akkumulátor élettartamával. Természetesen a készülékek gyári töltője a készülékhez igazodik, de figyeljünk oda, hogy milyen esetleges másodlagos töltőt veszünk hozzá, mert ha ez nem megfelelő, akkor szépen legyilkolhatjuk vele az aksit. Nézzük meg, hogy milyen kimenete van a gyári töltőnek (ez az én esetemben 5 V/2A), és ha mondjuk egy utazótöltőt veszünk hozzá, vegyünk lehetőleg gyárim azonos töltős, ha erre nincsen lehetőség, akkor inkább kisebbet vegyünk, de nagyobbat semmiképpen se. Ez lassabban fogja feltölteni a készüléket, de nem roncsolja az akkumulátort. Egy rosszul megválasztott töltő akár 20-30 százalékkal is csökkentheti egy éven belüli a kapacitást.

Ha egy telefonban működik az akkumulátor, akkor természetesen a telefon belső felépítése és a rajta futó szoftverek használata is befolyásolja, hogy meddig működik. A belső összeszerelést nem tudjuk megváltoztatni, viszont a szoftveres dolgokat igen. Egy okos telefonban a legfőbb merítési forrás a képernyő. A LCD technológia alapja az, hogy a háttérből apró kis pontokat világít meg a panel. Ha sok képpont van és az fényesen világit, akkor az sokat fogyaszt. Tehát a legfontosabb, ha van automatikus fényerőszabályozás, akkor kapcsoljuk be, az esetek nagy részében ez megfelelő fényerőt ad, és egy mozdulattal ki tudjuk kapcsolni. A másik fő energiazabáló az adatforgalom a GSM hálózaton keresztül, azaz ha az adatok frissítése állandóra van kapcsolva, pl. a leveleinknél. Ezt már problémásabb folyton állítgatni. De ha nincsen szükségünk állandó szinkronizálásra, és ha jól belegondolunk, szerintem nincsen, akkor lehet választani pl. 10 perces sűrűségű frissítést, ezzel is lehet nyerni 5-10 százalékot. A beállítások között választhatunk alacsonyabb átviteli sebbeséget is (csak 2G), ekkor növekszik az üzemidő, viszont egyes alkalmazások erősen lelassulhatnak.

Az android készülékek készenléti állapotban szinte alig fogyasztanak valamit. Ezt deep sleepnek nevezzük. Ilyenkor a processzor vagy kisebb órajelen jár, vagy néhány magot lekapcsol a telefon. De ez sajnos nem mindig történik így. Néhány rosszul megírt program, alkalmazások, játékok nyitva hagynak szálakat a deep sleep alatt is, ami szükségtelen energiavesztést eredményez. Ezeket nem könnyű megtalálni. Szerencsére most már elég sok alkalmazás tölthető le a Google Play-ről: Wakelock Detector (fizetős), BetterBatteryStats, vagy a CPU Spy.

Egy időben a GPS-t is érdemes volt ki-be kapcsolgatni, de a 4-es android óta ezt már az operációs rendszer szépen elvégzi helyettünk. Más a helyzet a Bluetooth-szal, amíg nem jelennek meg az új a alacsony fogyasztású csipek a telefonokban (idén fognak), addig kapcsoljuk ki őket, amikor nem kell, vagy használjuk az NFC tageket. A Wifit is érdemes lekapcsolni és csak akkor bekapcsolni, ha ténylegesen van lehetőség hálózatra, de ezeknek az energia felhasználása sokat javult mostanában. Én már csak akkor kapcsolom le, ha valóban nincsen esély arra, hogy találjak egy hot spotot.

Érdemes ezekkel a szoftverekkel egy kicsit átfésülni a telefonokat, tabokat. Érdekes dolgokat találhatunk, pl. egy játék a háttérben óránként 1000 értesítést küld, de nem jelenik meg, csak zabálja a háttérben az aksit. Megéri körültekintően megnézni, mit töltünk le. Nézzünk bele az értékelésekbe, ott ha sokan panaszkodnak a merülés miatt, ne töltsük le. A legtöbb helyen vagy van magyar kommentelő is, vagy a Google automatikusan lefordítja nekünk, ami időnként elég vicces, de az értelmet ki lehet venni belőle.

Szóval, a felesleges, rosszul működő alkalmazásokat törölni, a képernyő-fényerőt  automatikusra kapcsolni, az adatszinkronizálást 10-15 percre beállítani, ezek az alapok, amiket javaslok megtenni. Már a középkategóriás telefonokban is elérhetőek energiatakarékos beállítások, használjuk őket. Kerüljük a meleget és az ismeretlen töltőket. Kevesebb bosszúságunk lesz, garantálom.

28 Tovább

Hogyan legyen okos a telefon – 1. rész – Google alkalmazások

Ha valaki androidos telefont használ, könnyen bővítheti a telefonon található alkalmazások körét, ha felmegy a Google Play internetes áruházába. A Google Play-en természetesen nem csak alkalmazások és telefonos játékok vannak, hanem zene és elektronikus könyvek is, és - ugyan ez sajnos a mi régiónkban még nem elérhető - videók is. Ha valaki először megy fel a  Play áruházra, könnyen zavarba ejtheti az ott található alkalmazások sokasága, hiszen jelenleg több mint 1.100.000 alkalmazás és játék érhető el. Nem tisztem és nem is tervezem, hogy összeszedjem, mik a legjobb alkalmazások az áruházban, erre számos lehetőség van a felületen.

Néhányan a rokonságból, ismeretségi körből kérdezték, hogy mennyire biztonságos ez az áruház, miért kell fizetni és miért nem. Ugyan a Google csak egy alapvető vizsgálatot végez el, amikor valamilyen alkalmazást fel szeretne tenni valaki az áruházba, de a használók 10 milliói hamar kiszűrik és jelentik a rendellenes dolgokat. Ezen kívül a csillagokkal jelölt értékelés is elég jól tükrözi, hogy mennyire kiforrott, mennyire használható egy-egy app (az alkalmazás angol rövidített neve.) Tehát ne féljünk használni a Google Play áruházat, mert felhasználók milliói szépen szűrik és ellenőrzik nekünk.

A másik gyakori kérdés felém, hogy biztos alattomban a Google mocskos, pénzhajhász ujjai leemelgetik a pénzeket a gyanútlan felhasználó kártyájáról. Ne felejtsük el, hogy ismét egy olyan ökoszisztémával van dolgunk, ahol 50 milliárd letöltés volt már. Bízzunk a közösségben, ez egy komoly piac, ha valaki ilyen trükkre vetemedne, akkor egy pillanat alatt elveszítené a hitelét, és ez nem olyan, mint a magyar politika, hogy holnap ismét felkel, megrázza magát és új dalba kezd. Azok a dollármilliók, amiket belefektetek a Google és a telefongyártók egy pillanat alatt foszlanának semmivé, egyszerűen nem éri meg nekik a blamázs.

Egy kis kitekintő után nézzük, mit is használok a telefonomon. Elöljáróban annyit, hogy jelenleg két telefont használok. Privát célra egy LG Nexus 4-et és egy céges Galaxy SIII Minit. Ez nem befolyásol ugyan sok mindent, mert minden alkalmazás fut általában minden telefonon. Mindkét telefonon szinte teljesen ugyanazt azt alkalmazás-szettet használom, de míg a Nexus-on csak a Google által megálmodott alap Android 4.4 fut, a SIII Minin egy a Samsung által módosított, Touchwizzel megspékelt 4.1-es verziójú Android fut.  Ez utóbbihoz több gyári alkalmazást adnak, ezért kevesebbet töltöttem le a Play-ről.

Természetesen használom a Google által adott Gmailt, kapcsolattartásra, chatelésre és sms-ekre a Hangouts-ot, nagyon lelkes felhasználója vagyok a Mapsnek (link) és a Google+( alkalmazását. Ez utóbbit azért kedvelem, mert könnyen meg tudom osztani a közvetlen családommal és ismerőseimmel a képeimet, mert annyira jól össze van integrálva a telefon kamerájával, a Google+ fotók alkalmazáson keresztül. Ezek a programok minden telefonon megtalálhatóak, de az a tapasztalatom, hogy a felhasználók nagy része nem használja ezeket sem. Természetesen ehhez internet kell, de jelenleg viszonylag elérhető áron lehet alapcsomagokhoz jutni, ami által életre kell az okostelefon.

A böngészők közül én a Chrome-ot használom. Próbálgattam többet, Firefoxot, Opera minit, de a kevésbé ismertek közül a Dolphint és a Maxthont is. Nekem a Chrome esik legjobban kézre ezek közül. Nagyon jó a felülete, képes több ablakot kezelni, amik között a váltás gyerekjáték. A szolgáltatásai között olyanok is megtalálhatóak, hogy asztali webhely kérése, ami arra jó, hogy egy oldalnak ne a lebutított, mobilos verziót érjük el, hanem az igazi, számítógépen elérhető verzióját. Lehet belőle nyomtatni, ha van wifis nyomtatónk, és támogatja az inkognitó böngészést. Ez utóbbiról már jó sok hülyeséget hallottam. Ez igazából egyet tud, ha valaki így nyit meg egy oldalt, az nem kerül be a készülék oldaltörténeti listájába. Miután a Chrome képes összekapcsolni a különböző eszközeinken használatos Chrome-okat, az nem kerül bele az összesített történeti listába sem. Természetesen ez nem fed el az internet felől figyelő szemek elől, tehát onnan pont ugyanúgy látszik, mintha egy sima oldalt nyitottunk volna meg.

A Chrome képes a kedvenceinket az eszközeink között szinkronizálni, ami azt jelenti, hogy a számítógépről elérem a telefonon tárolt kedvenceket, és a telefonról a gépen használtakat. Ez szerintem egy nagyon kényelmes szolgáltatás. Flash-t viszont ne keressünk, mert azt nem támogatja.  Én a Chrome-ból a Béta verziót használom, amit csak hasonló kísérletező embereknek ajánlok, mert itt új, de még nem stabil szolgáltatásokat lehet kipróbálni. Például itt kísérletezek a Chromecastom és a böngészőm összekapcsolására, hogy képes legyek a böngészett tartalom egy mozdulattal történő megosztására a tv-mre.

Kevéssé ismert, de nagyon hasznos alkalmazás a Google Keep, ami jegyzetek készítésére kiválóan alkalmas. A piacon jelenleg ebben a témában az Evernote (link) a legbefutottabb, de ott nekem gondom volt, mert a munkahelyi gépemen nem tudtam feltenni a windowsos kliensét, a webes meg béna volt. Adja magát még a Microsoft OneNote-ja, de ahhoz egy viszonylag körülményes procedúrán kell keresztülverekednie magát az embernek, hogy szinkronizáljon, és sok esetben ekkor sem működik a céges gépemen, mert nem engedélyezett a szinkronizálás biztonsági okok miatt. A Keep egyszerű, a Google Drive szolgáltatásán keresztül könnyen elérhető és pont annyit tud, amennyire egy egyszerű felhasználónak szüksége van. Ha már Google Drive, az is fent van a telefonomon és lelkesen használom, pl. ott van fent az edzéstervem egy táblázatban, és online tudom szerkeszteni, hogy mennyit fejlődtem a súlyokkal.

Lelkes felhasználója vagyok az ugyancsak a Google által működtetett YouTube-nak, amit azt gondolom, nem kell bemutatnom. Itt már működik a castolás, tehát a telefonomon kikeresett videókat a Chromecaston keresztül egy mozdulattal kiteszem a tévére, ezt a szolgáltatást gyakran használom, tegnap így néztünk például Surdát.

Most már szinte csak a Google Play Zenét használom, mert nagyon kényelmes zenelejátszó és havi 1600 forintért legálisan elérek vele többmillió zenét. Tudom, hogy ez kis hazánkban nem érdekel senkit, de én, ha lehet és nem kerül sokkal többe, mint egy nagy Big Mac menü, támogatom a kedvenc zenészeimet.

Nagyon hasznos eszköz még a Google fordító, ami nemcsak az élő vagy felvett beszélgetést képes lefordítani, de egy lefényképezett dolgon is be tudunk jelölni szövegeket, amiket szeretnénk, hogy fordítson le nekünk. Tudom, hogy a fordítás hagy kívánni valót maga után, de a lényeget ki lehet venni, akármilyen nyelvről fordítunk és ez néha életeket menthet. Sok nyelven ki is mondja a szavakat, ami még nagyobb segítség, plusz jól el is lehet vele szórakozni. Ha van elég helyünk, akkor le is tölthetünk nyelveket és internetkapcsolat nélkül is működik a fordító.

A végére hagytam a személyes kedvencemet, a Google Sky Map-et, ami egy nagyon érdekes kis alkalmazás. Ha egy nyári estén csillagos felettünk az ég, és elővesszük ezt az alkalmazást, akkor megmutatja, hogy milyen csillagképek vannak, hol bujkálnak a bolygók. Imádom.

Ennyit mára a technika és tudomány újdonságaiból. A legközelebbi alkalommal közösségi szoftverekkel és némi játékkal fogunk megismerkedni.

3 Tovább

Csináljunk magunknak okostelefont alkatrészekből!

Biztosan mindenki találkozott már érzéssel, hogy bármennyire is törekszik arra, hogy olyan telefont vásároljon, amivel hosszabb ideig, váltás nélkül kihúzhatja, még nem sikerült. A gyártók mindig „ügyesen” választják össze úgy a komponenseket, hogy mindenképp kompromisszumot kelljen kötnünk, és legalább egy elemét (valamiért) gyengének tartsuk legújabb szerzeményünknek. Nem véletlen ez a gyártók részéről, ez fog minket majd egy újabb telefon vásárlására kényszeríteni, hogy ne irigykedjünk másokra. Ugye mennyivel egyszerűbb lenne, ha mi magunk rakhatnánk össze telefonunkat az általunk kívánatosnak tartott paraméterek alapján?

Az ötlet nagyon hasonlít arra, amivel a PC-ék anno meghódították a világot. Sőt, ma is az a helyzet, hogy bár általános használatra már notebook-ot vásárolunk, de ha egy folyamatosan top-on lévő számítógépet akarunk, akkor PC-ét választunk. Ez olcsóbb és gyorsabb is tud lenni, mint mobilisabb társai, és tovább hordozza magában a bővítés és változtatás lehetőségét, akár alkatrészenként is.

Ez a fajta ötlet lehetett a Motorola Mobility egyik projektjének az alapja, amely a moduláris telefon elkészítését tűzte ki céljául.

Bár a Motorola Mobility, amely egy ideje a Google birtokában volt már eladásra került a Lenovo-nak, a Project Ara a Google-nél maradt és a hírek szerint különös gonddal folytatják tovább a munkát. A cég be is jelentette az Ara Developers Conference sorozatot, ahol 2014-ben a fejlesztők és kutatók több alkalommal is megoszthatják egymással tudásukat. Az első alkalom az április 15-16-i kaliforniai esemény lesz, ahol a fejlesztők számára bemutatják az Ara Module Developers' Kit-et és az első prototípust is.

De nézzük, hogyan épülne fel egy ilyen telefon, és mit tudna! Az ígéretek szerint tehát a megoldás a mai „egybe” telefonokkal ellentétben cserélhető elemekre bontaná (építené?) a mobileszközöket. Három különböző méretben létező alaplapra lehetne pakolgatni a különböző funkcionalitású elemeket, amelyek a szabványos csatlakozókra kötve apró mágnesek segítségével lennének rögzíthetőek a vázhoz, és egy speciális protokoll biztosítaná a kommunikációs kapcsolatot közöttük.

 

Amint a specifikáció és referenciaimplementáció nyilvánosságra kerül, annak alapján bárki készíthet majd Ara-kompatibilis modulokat. A Google a maga részéről már a gyártási technológiát és a disztribúciós csatornát is megjelölte. Ők a 3D Systems-szel történt megállapodás szerint a 3D nyomtatásos technológia segítségével szeretnék előállítani a különböző komponenseket, majd ezek közül a Google Play Store-on válogathatnánk és vásárolhatnánk meg a megtetszett kijelzőt, kamerát, a megfelelő üzemidőt biztosító akkumulátort és számunkra szükséges szenzorokat az alaplapra. A specifikáció szerint az így felépülő telefonok 9,7 mm vastagak lennének, és 2015-ben kerülhetnének hivatalosan is piacra. A tervek szerint a legolcsóbb 50 dollárba kerülne mindössze. (Hogy ez pontosan mit tartalmazna, azt nem sikerült megtudnom. De azt, hogy mit nem tartalmazna, azt igen. Állítólag a telefon (GSM) modul ennek még nem lenne része.)

 Persze az árat valószínűleg nem itt fogjuk „megfizetni”. Mert nyilván ez a mobil nem tud majd egy jó ideig - legalábbis ameddig a technológia nem tökéletesedik - olyan „összerakott” lenni, mint mai integrált társai. Amelyeknél a komponensek egymáshoz vannak válogatva és csiszolva, mind tudásban mind méreteiket tekintve, ráadásul egyre vékonyítva és könnyítve ez utóbbiakat. Akárcsak a notebook-okat és a PC-éket hasonlítanánk össze.

Ettől függetlenül valós alternatíva lehet a jövőben, megkönnyítve azok dolgát, akik tartani szeretnék a lépést a fejlődéssel, de nehéz szívvel lépik meg 1-2 új feature miatt egy teljesen új telefon vásárlását

 

Te szeretnél ilyen telefont?

  

0 Tovább

technofeed

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek