Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A gondolatolvasó okostelefon

Gondolatolvasás és közlés… A Star Trekben a telepaták kedvelt kommunikációs eszköze, de Charles Xaviernek sem kell lemennie ilyen kapszuláért a CBA-ba. És talán nem bántó, de gyakran introvertált ismerőseink is ezen az úton próbálkoznak velünk érintkezni.

Szóval látszik, egy népszerű dologról van szó, így nem lehet elkerülni ennek alkalmazását a telefonoknál sem. Persze, eggyel lejjebb szintre ereszkedve, és elégedjünk meg azzal, hogy a telefonunk csinálja azt, amit ilyenkor szoktunk gondolni.

Hiszen legtöbben kiszámíthatóak vagyunk, és egy bizonyos kor után egyre több önállóan felvett napi rutin kerül bele hétköznapjainkba. Gyorsan szaladjunk végig mi is ezeken.

 

Felébredünk reggel, és ha nem a lottónyertesek első napjait éljük, bizony meghatározott időben. Sokan ilyenkor kávéznak, elolvassák a reggeli híreket, autóba ülve vagy tömegközlekedési eszközre szállva elindulnak munkahelyükre, vagy ahol a munkájuk van. Dolgoz(gat)nak napközben, esetleg ez helyváltoztatással is jár, találkozókat jelenthet emberekkel. Majd elindul visszafelé az esemény sorozat. Vissza kell közlekedni a kiindulási helyre (legtöbbször az otthonunkba), fel kell venni megint a távollétünkben történt események fonalát. Egyes napokon ezt valamilyen kiruccanás színesítheti ezeket. Majd jön a megérdemelt alvás, amelyet nyugodtan szeretnénk eltölteni, hogy másnap kipihenten kezdhessük ezt a roppant izgalmas ciklust elölről.

 

Tapasztalatom szerint akkor lehet ebből kitörni és minél több időt biztosítani magunknak másra, ha az előző „kötelező” feladatokat a végtelenségig próbáljuk tökéletesíteni és időrendjét betartani. Talán mindenkinek megvan, hogy egy reggeli megcsúszás hogyan teszi rohanássá az egész napot, ha a lemaradásunkat nem tudjuk ledolgozni…

 

Ilyenkor hű társunk, a drágán megvásárolt telefonunk ha megvadul vagy megnyekken, nem hogy segítőtárssá, de kifejezetten ellenségünkké tud válni. Egyszerű a példa, de reggel kivárni a váratlanul lemerült telefon feltöltését akár otthon, akár a munkahelyen nem lehet, napközben pedig mindenütt megpróbálva tölteni egy kicsit igen „érdekes” emberré tehet mások szemében.

 

A hibát ne a telefonban keressük, már írtam, szegény mindig azt teszi, amit kérnek tőle, és csak rajtunk múlnak ennek következményei. Ha pedig nem kérünk semmit tőle, nem tanítunk meg neki semmit, ne csodálkozzuk, ha önálló életre kell valamilyen ázsiai kreatív mérnök fejéből kipattant ötletsorozat alapján.

  

Ne szeretnék messzire menni az eddig leírtaktól, és aki már beruházott az előző írások alapján fellelkesülve a Taskerre, nem lesz bajban mert ahol kell ismét őt vesszük elő. Teljesen alkalmas a tanítómester és egyben az őrmester szerepre is.

 

Reggel

Az ébresztő funkció ma már szerencsére a legtöbb telefonon elérhető funkció, ehhez nem kell Tasker. Sőt, szerintem a telefonnal rendelkezők 99%-a a telefonját használja ébresztéshez. Mondom, a vágy hogy a telefon legyen a segítőtársunk a napi ügyek intézése során, szinte mindannyiunkban megvan. Ne hagyjuk ennyiben, vigyük ezt tovább!

Hozzunk létre egy időzített (time) profilt, amely a lefekvésünk ideje és az ébresztés között leveszi az értesítő hangot. Ez megóvja álmunkat részeg barátaink éjjeli jaj-de-berúgtunk-jól-érezzük-magunkat-sajnálhatod-nem-vagy-itt sms-einek/postjainak értesítésétől.

A wifi lekapcsolását nem javaslom, mert a szinkronizálás kevesebb energiát emészt fel wifin, mint 3g-n. De a szinkronizálás lekapcsolása erre az időszakra is jelentős energiákat takarít meg. Figyelem, ez nem óv meg minket az sms-ek értesítésétől!

A telefon gsm részének lekapcsolása biztonsági okokból csak root-olt telefonon lehetséges a gyári android romok esetében, de ha ezt tennénk az végképp kizárná hogy esetleg egy családi segélykérő hívás eljusson hozzánk. Javaslom, inkább csökkentsük a csengőhang erejét, vagy állítsuk rezgőre, hogy ha már hívnak, legalább a családunk többi tagja békén aludasson tovább. (Ez nagyon hasznos, én múltkor egy éjfélkor végződő koncert és pár sör után a taxi helyett véletlenül a telefonkönyvben következő helyen szereplő IBM-es kollégát hívtam pár pillanatig. Elnézést ezúton is tőle!)

 

Útközben

Ha autóval megyünk, ha tömegközlekedési eszközzel, a telefonunkra ott is szükség lehet.Ha autóval a bluetooth-os kihangosítóhoz való csatlakozás lehet feladat, a tömegközlekedésen a csengőhang felerősítése (halljuk ha hívnak) vagy a fényerő csökkentése, hogy mások ne a mi rss-híreinket olvassák velünk együtt. De mikor vagyunk útközben?

Hogy mikor (nem) vagyunk otthon, arra ha van routerünk a wifink SSID-ja a legjobb jelzés, ha nincs akkor pedig a gsm cellák által behatárolt terület.

Hozzunk létre egy helyalapú (location) profilt a fenti kettő közül valamelyikre. Belépő feladatsorként állítsuk be az otthon kívánatos értékeket, és kilépő feladatsorként amelyeket otthonunkból kilépve tartunk jónak. Például kilépéskor bluetooth-on, és az autóban ezzel már nem kell foglalkoznunk.

 

Munkahely

A munkahely hasonló otthonunkhoz, ott is kialakíthatunk szabályokat. Szintén állítsunk be helyalapú profilt, és állítsuk be hangerőket, kapcsoljuk le (vagy éppen be) a wifit. Vagy ha már nem kell, kapcsoljuk le a bluetooth-t.

Olyat nem merek írni hogy kapcsoljuk le a szinkronizációt is, talán ma már a legtöbb helyen megengedett a privát email-ek, a szociális dolgok, értesítések napközbeni követése. Ha magunkon akarunk önuralmat gyakorolni, ha szív- vagy agysebészek vagyunk, akkor érdemes megtenni.

 

Autóban

Ha autóban ülünk sokat, akkor erre is érdemes profilokat csinálni. Hogy mikor ülünk autóban? Egyszerű, mikor a bluetooth kihangosítóhoz csatlakoztunk. (Mielőtt feddést kapnék, a közlekedő autóban való telefonálás tiltott hazánkban, kihangosítóval megengedett, ezért merek erre hivatkozni.)

Hozzunk létre egy hálózati alapú profilt (Net / Bluetooth Connected) és pakoljunk hozzá feladatokat. Például a csengő hang felerősítése, media hangerő beállítása a Google Map, indításához, fényerő növelése

 

Kiruccanáshoz

Ma már az éttermekben, sörözőben mindenki előtt ott van a telefonja. (Mert az sokkal jobb társ, mint aki velünk szemben ül?)

 

Szóval, ha a társaságban egyedül érezzük magunkat azért fogjuk nyomogatni, ha pedig nagy a party akkor meg azért mert percenként rakunk fel akkor éppen viccesnek tűnő fotókat nyomorultul kinéző pajtásainkról.

Figyeljünk arra, hogy ha az ott eltöltött idő átfedésbe kerül a lefekvéshez használt némító és szolgáltatáscsökkentő profilunkkal, hamar ott találhatjuk magunkat egy félig leállított telefonnal! És olyan későn esetleg az alkohol hatása alatt az lesz az egyetlen racionális magyarázat, hogy a telefon a hibás. Tovább nem is folytatom.

Ezért javaslom, akit ilyen veszély fenyeget, az éjszakai profilt kösse helyhez is(!). Legyen ez az otthonunk az egyszerűség kedvéért...

 

A természetben

A túlélési versenyekhez, vagy egy egyszerű kiránduláshoz csak a telefonunk klasszikus telefonrészére van szükségünk. És főleg akkor ha sokáig tart, hiszen nagyon nehéz lesz fából ,fűből és földből energiát nyerni a lemerült telefon feltöltéséhez. Persze mondhatjuk, a térerő nélkül mit sem érünk, de higgyük el csak az amerikai horrorfilmekbe nagyobb probléma ez.

Hozzunk létre csak egy feladatsort, nem kell profil, kézzel fogjuk majd indítani. Kapcsoljunk le minden kommunikációs csatornát benne, állítsuk le a szinkronizációt, cseréljük le izgő-mozgó élőháttérképünket fix (LED-es kijelzőjű telefon esetén fekete) háttérképre és vegyünk minden hangot teljes erőre, és a fényerőt minimumra. Ha készen vagyunk, akkor hozzunk létre egy Task shortcut widgetet a képernyőn és rendeljük az így létrehozott feladathoz. 

 

Hazaérve

Akinek az eddig beállított profilok nem segítenek, annak legyen egy kis visszatekintés az okos otthonra, hátha onnan tud még egy-kettőt alkalmazani. De alapvetően ha eddig mindent ügyesen állítottunk be, hazaérve már a profiljaink működni fognak, hiszen van helyalapú profilunk otthonra már. És ezentúl a telefonunk mindig pontosan azt fogja csinálni amit várunk tőle, amire gondolunk. E megnyugtató gondolat mellett térhetünk álomra, anélkül hogy ezért 10 percig nyomogatnánk a telefonunkat.

Szép álmokat!

0 Tovább

Itt az új Samsung Galaxy S5!

Tegnap este eljött az idő (?), hogy a Samsung elhozza közénk a híres Galaxy S soroztat legújabb tagját. Az „5. elemnél” járunk, nézzük érdemes-e érte rohanni a boltba?

 

Ne rohanjunk, még nem lehet kapni, majd csak áprilistól.  A Samsung egyelőre a Barcelonában zajlódó, minden év februárjában megrendezendő Mobile World Congress kiállítást választotta az S5 bemutatására. Nézzük gyorsan a száraz adatokat, a fizikai jellemzőket, összehasonlítva őket az előző S tagokkal:

 

 

S5

S4

S3

Méret:

142 x 72.5 x 8.1 mm

136 x 69.8 x 7.9 mm

136.6 x 70.6 x 8.6 mm

Súly:

145 g

130 g

133 g

SIM:

nano

micro

micro

Processzor:

2.5 GHz 4 mag

Snapdragon 800

1.9 GHz 4 mag

Snapdragon 600

1.4 GHz 4 mag

Exynos 4412

GPU:

Adreno 330

Adreno 320

Mali-400MP

Memória:

2 GB

2 GB

1 GB

Kijelző:

5.1 inch

1080 x 1920 pixel

Super AMOLED

~432 ppi

 

5.0 inch

1080 x 1920 pixel

Super AMOLED

~ 441 ppi

4.8 inch

720 x 1280 pixel

Super AMOLED

~ 306 ppi

Kommunikáció:

LTE

LTE

HSDPA

Kamera:

16MP, 5312 x 2988 px

UHD video (2160p)

2MP előlapi kamera

13MP, 4128 x 3096 px

HD video (1080p)

2MP előlapi kamera

8MP, 3264 x 2448 px

HD video (1080p)

1.9 MP előlapi kamera

Akkumulátor:

Li-Ion 2800 mAh

Li-Ion 2600 mAh

Li-Ion 2100 mAh

Extra:

IP67 víz- és porálllóság

ujjlenyomatolvasó

szívverés szenzor

infra

infra

 

 

Látszik, a Samsung megint „ügyesen” választotta meg a konfigurációt az előző sorozathoz képest. Pont akkora előrelépés, amely meg nem rengeti a világot, de a mai kor élvonalába helyezi a telefont, és elgondolkodtathatja a sorozat valamely előző tagjával rendelkezőket, vajon érdemes-e váltani, mert így elsőre nem annyira nyilvánvaló, hol itt az innováció.

 

Persze, ha megkérdeznénk a Samsungot, kb. fél órát meg tudnának tölteni milyen újdonságok jellemzik a telefont. Ilyeneket mondanának, hogy alapvetően a telefon egy új életstílus képviselője, a vízállósággal, az új divatos és erőt adó hátlappal, a szívverés érzékelővel , a hozzá kapható kiegészítőkkel (óra, fejhallgató, okostok, vezetéknélküli töltő), a továbbfejlesztett kamerával, amely képes az életünk legfontosabb pillanatait elkapni. Mindezeket körbeöleli és igába hajtja a híres TouchWiz továbbfejlesztett verziója, amely segít bennünket, hogy könnyedén kezelhessük ezt a nagyon okos telefont. És hogy a megszerzett értékes pillanatok és az érzése csak a miénk lehessen, a biztonságot ujjlenyomat-olvasóval erősítették meg.

 

A kérdés azért marad, tényleg érdemes megvenni ezt a telefont?

 

Szaladjunk végig az előnyökön. A Galaxy S sorozat mindig híres volt és szerintem lesz is. Nem rossz telefonok (sőt, jók) ezek, sokan veszik, nem csak a hype nagy körülötte. Ez már egy fajta biztonságot adhat, nem veszünk butaságot. A Snapdragon 800-as chipkészlet gondoskodik arról , hogy úgy érezzük egy erőgépet vettünk. Tapasztalatom szerint a Snapdragon 600 és 800-as sorozat az, amely már képes adni azt az erőt az android alá, hogy úgy érezzük akadozás és gondolkodás nélkül, folyamatosan tudjuk használni a telefont. Ehhez jön a mindenféle új fícsörrel megerősített kamera, ahol a választható fókusz funkció egész hasznosnak tűnik a nyers erőből (16MP) várható jó minőség mellé. A biztonságért rajongók számára ott van az ujjlenyomat olvasó, a kirándulók és sportolók számára pedig az IP67 certifikált vízállóság. Egyébként szerintem nem elhanyagolható az ebben a felbontásban hihetetlenül szép képet biztosító AMOLED kijelző sem. Még egyszer, aki megveszi, biztosan egy jó és erős telefon birtokosa lesz.

 

Nézzük a hátrányokat. A Galaxy S sorozat az S2 (vagy a Note-ok megjelenése) után már nem a világ legerősebb telefonjait jelenti, hanem „csak” a világ élvonalát. Ám sosem voltak olcsóak, és szerintem hiába ígéri a Samsung hogy majd most, nem hiszek nekik, megint megkapjuk – legalábbis kis hazánkban biztos – a 150-170 ezer Ft körüli árcédulát. Emellé viszont maradt a megszokott dizájn, ember nem lesz aki megkülönböztesse a régi S3-t az új S5-ösünktől. A képernyő bár nagyobb lett, nem tudták hozni a ház további csökkentését mint az S4-nél, így sajnos nőtt a telefon méretre, így súlyra is. Por- és vizállóság ide vagy oda, az új hátlap szerintem gyűjteni fogja a mocskot, az USB—t takaró gumi pedig hamar a múlté lesz a sok nyitogatásal.

 

Itt a 16MP-es kamera, de az S4-ben is hiába van 13MP-es kamera, sajnos gyenge fényviszonyok között elég gyengén teljesít, és nem tolerálja ha mozogás van a fotózandó területen. És itt van a hírhedt TouchWiz, amely elrejti előlünk az androidot, cserébe nem is találunk semmit amit nem a Samsung adott a telefonhoz. A szokásos 3 fizikai gomb alul pedig még mindig szembe megy a Google android ajánlásaival.

 

Akkor most jó ez a telefon vagy sem, megéri megvenni? Ha egy kicsit visszatekintünk a smart home sorozatra, akik ahhoz keresnek telefont, csak ajánlani tudom. Miért? Mert telefonban van infraport és a Samsung háztartási eszközeihez (tévé, légkondícionáló, stb.) van applikáció oldali támogatás is.

Akik pedig csak általában érdeklődnek egy jó és hosszú ideig tartó androidos telefon íránt, de félnek a szokásos Samsung-féle lassú android frissítéstől, szerintem(!) lesz ebből Google Play Edition (GPe) változat bejelentve májusban a Google I|O-n… 

 

  

0 Tovább

Otthon, okos otthon - 2. rész

Ki az, aki nem szeret parancsolgatni, ugye? Vannak, akik a munkahelyükön élik ki magukat, de otthon szelíd bárányok és vannak, akik otthon változnak dúvaddá. Ez utóbbiak is előbb-utóbb, de akik mindkét helyen nagyon parancsolgatnak, azok általában magányosak lesznek…

 

Hát nekik lett kitalálva a telefonos hangvezérlés.

Egy biztos, a Google pontosan tudta, hogy mikor útjára eresztette a Google Now funkciót, hogy abban több rejtőzik. Hamarosan piacra került a Moto X telefonjuk, amely külön processzorral gondoskodott arról, hogy bármikor, akár kikapcsolt(!) képernyő mellett is hangparancsokat várjon és adhassunk neki. Természetesen adott a „szótár” , de tény, mi sem kényelmesebb ennél. Véget ért a telefonon való gépelgetés, egyik programból és menüből a másikba való lépegetés, hogy például egy egyszerű ébresztést beállítsunk.

Egy csoport maradt csak szomorú, akik még továbbra is arra vártak, hogy este ne a telefonon indíthassanak el valamit, hanem a lakásukba hazaérve valamilyen más eszközt.

 

Persze az ember nem azonnal válik valami rabjává. Hosszabb vagy rövidebb, de apró „bűnökkel” kikövezett út vezet oda. Így nem csak a geek-ek, de a smart home rajongók is már általában végtelenségig automatizáltak maguknak mindent a telefonjukon. Ebben nagy segítségükre vannak az ún. profilozó vagy ütemező applikációk. Ezen alkalmazások működése egy nagyon egyszerű elven alapul: a hely (amelyet legtöbb esetben a közeli GSM adótornyok háromszögeléséből vagy a GPS segítségével állapítanak meg) és az idő függvényében az azokhoz társított elemi beállításokat képesek végrehajtani.

Egy-két példa:

ha a pozíció = gyár/munkahely, akkor Teljes hangerő és Wifi kikapcs.

Vagy ha az idő>23:00 óra akkor Némítás.

A dörzsöltebbek beállíthatják,

ha a hely = otthon és idő>23:00 akkor Némítás, különben Teljes hangerő mert még tuti a szórakozóhelyen vannak… (sic!)

A kínálat bármely mobilplatformon széles az ilyen applikációkból. Ám van közülük egy, amely méltán örvendhet népszerűségnek. Az androidos Tasker sikerét elsősorban annak köszönheti, hogy a fentiek mellett még minden szenzorra, telefonos állapotra és eseményre tud reagálni, majd annak bekövetkeztekor lefuttatni feladatokat. 

 

Sőt, nem hogy egy-egy feladatot, amelyekből több mint 200-at tud, de egész feladatsort, amelyek a matematikai műveletektől a webszervíz (tudom, tudom, mélyvíz) hívásig bármit magukban foglalhatnak. Mindezt úgy, hogy az előre definiált több száz eseményből és feladatból mi magunk kattintgathatjuk össze, amit szeretnénk. (ugye, hogy mégse mélyvíz!)

Ezek után talán nem meglepő, hogy a Tasker ismeri a Get Voice utasítást, amely nem mást hív elő, mint a Google Now mögött levő hangfelismerőt, és annak lefutása után képes visszaadni a felismert hangot szövegként. Innen a következő lépés a feladatsorban a szöveget összehasonlítani a számunkra kívánatos parancsszóval, és ha teljesül a feltétel, akkor jöhet is amit végre szeretnénk hajtatni a telefonnal.

Azért látszik a bevágott példaképen is, és a furmányosabbak észrevehetik, hogy nem ez a módszer az, amelyből akár 100 összetett parancsból is álló szótárat fogunk építeni. Persze szegény ember vízzel főz, és elég lehet neki 5-10 elemi hangparancs is. De ekkor kipróbálás után szembesülhetünk a következő problémával: ja, hogy ha ki van kapcsolva a képernyő, hogyan indítjuk el a mi kis művünket? Hát sehogy. És itt be is fuccsol a dolog.

 Adjuk fel? Nem! Mert ez különbözteti meg a felfedezőket és kutatókat a hétköznapi emberektől! És mert így nem lesz semmi a mi kis okos otthonunkból! De most főleg azért, mert szerencsére nem ismeretlen útnak indulunk.

Joao Dias jóvoltából elérhető egy beépülő modul a Taskerhez, amely felszámolja ezt a problémát. Az AutoVoice plugin szerencsésen egészíti ki a Tasker hiányosságait:

- indítás után képes a memóriában maradva, kikapcsolt képernyő mellett is várni hangparancsainkat, amelyeket a Tasker segítségével feldolgozhatunk. És hogy a kényesebbek kedvében is járjon, képes hangparancs-sorozatokat értelmezni önálló Tasker feladatként, eliminálva az előzőekben tárgyalt szótár problémát.

 

Aki ügyes, ide juthat:

Azért ne feledjük, az előző részben tárgyalt vezetéknélküli, háztartási elektromos eszközökre szükségünk lesz mindehhez. És hogy nincs ingyenebéd. Sajnos az AutoVoice memóriában tartva, kikapcsolt képernyő mellett nem csak hallgat ránk, de brutálisan meríti az akkumlátort. Szóval ha csajozásra használjuk, gyorsan végezzünk a bemutatóval, aztán titokban kapcsoljuk le és térjünk a lényegre, mert hamar visszájára sül el a dolog. Mert szégyenkezhetünk halott okostelefonunk felett és kézzel kell lekapcsolnunk a villanyt. Ha még lesz ezek után miért…

 

Elértünk a smart home / home automation téma végére. Nyilván lehetne még boncolgatni, de a célhoz hozzátenni már nem. Hiszen akit eddig sem fogott meg, azt egy új rész sem fogja, akit pedig érdekelt az megkapott mindent, hogy saját felfedezéseket érjen el.

 

Ám szerintem maradhatott egy kicsiny tömeg, aki most lett éhes. Aki most vett észre valamit, ami eddig elkerülte a figyelmét. Hogy szolgája lett a telefonjának, ahelyett hogy az fordítva történne.

 

Nekik fog szólni a következő rész: - Hogyan legyünk úrrá a telefonunkon?

 

Folyt. köv.

1 Tovább

Otthon, okos otthon

Talán 8 éve már mikor a festő beállított hozzánk, kezébe nyomtam a Dulux falfestéket, hogy lásson neki, mielőtt elindulok a munkába. Nézett a színre, majd a szemembe és megszólalt: - Tisztára, mint a hülye Star Trek-be! Hát, van aki szereti ezt a színt…

De nem! Eszembe se jutott (tudatosan), hogy olyan színt válasszak a falhoz, amitől olyan lesz mint ami a Star Trekben van. De onnantól már szerettem volna. Aztán mikor elkészültek szürkés-ezüstös falak, a fehér ajtókeretek és fehér polcok, a fehér és fekete bútorok visszakerültek a helyükre nem is lett Star Trek-es...

 

Kép az Oblivionból. A kritikusok szerint a dizájn messze jobb volt, mint a történet.

 

Aztán rájöttem, egyszerű oka volt, hogy nem lett „jövőbeli”. Sajnos az előző lakótól megörökölt 20 nm-nyi barna mediterrán járólapot nem volt pénzünk, de lelkierőnk se felszedetni és lecserélni. Pedig azóta tudom, egy szép szürke műgyanta padló hozta volna az érzést. Egészében kell nézni és csinálni a dolgokat, ha tisztességes eredményt akarunk elérni.

 

Nem véletlen ez az otthoni dizájn bevezető. Az előző bejegyzésemben is írtam, hogy a jövő életérzéséhez a környezet szerintem nagyon fontos. Ezért úgy döntöttem, most a smart home, vagy home automation lesz a téma, amelyet igyekszem boncolgatni egy-két bejegyzésen keresztül. 

 

 [off] Akit érdekel az otthoni dizájn is, az szóljon, hátha a technofeed blog adminjától kapok engedélyt, hogy arra is elkalandozhassak! Housefeed?!? [on]

 

Mielőtt belecsapnánk a lecsóba, egy kis rendrakás. Sokan azt hiszik, a robotizált vagy automatizált otthon nem létezik még, vagy ha igen Magyarországon nem elérhető. Nos, egyik sem igaz. Létezik, és itthon is elérhető számos eleme. És most már nem a konyhai robotgépre (értsd: turmix) és nem a 10-15 éve nagyon elterjedt, a lakást spagettivé szétkábelező, LCD irányítópult-paneles megoldásokra gondolok.

 

Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy ezek ne automatizálnák otthonunkat. Ami a kábelek végén volt, a szenzorok hada (fény-, hőmérséklet-, füstérzékelők, stb.,) és egy rakás működési szabály egy számítógépszerű dologban, az teljesen jó. De ma a mobilitás korában a kábel a múlté, és az olcsó vezetéknélküli és a smart megoldások pedig könnyedén elérhetők és beépíthetők.

Ma a legegyszerűbben elérhető vezérlés valamilyen okostelefonnal, és a hozzátartozó okos háztartási tartozékkal lehetséges. Sok gyártó készít olyan vezetéknélküli kapcsolattal ellátott eszközt, amely vezérlése a telefonon található applikáció segítségével végezhető el.

 

Wifis izzó.

 

A gyártók közül én az Insteon-t  és a Belkint emelném ki. Az elsőt a hihetetlen választéka miatt (van padlóra rögzíthető wifis nedvesség- és vízérzékelőjük is!), az utóbbit meg azért mert az ő termékeik kis hazánkban is elérhetőek. Mindkét gyártó saját mobilos applikációt is ad termékeihez.

  

Én azt gondolom, ha rendelkezésünkre áll otthon egy izzó, egy konnektor, egy kapcsoló és egy mozgásérzékelő, amelyek mind vezérelhetőek wifis kapcsolaton keresztül és a kívánt működéshez vezérlési szabályok is adhatóak az applikációban, a lehetőségek tárháza végtelen. Főleg ha a wifi routerünknek van internetkapcsolata is!

  

A vezeték nélküli kapcsoló vagy konnektor segítségével még útban hazafelé bekapcsolhatjuk a hősugárzót, hogy mire hazérünk meleg várjon minket otthonunkban. Az ágyba már bebújva kapcsolhatjuk le a villanyt, és nem kell a kapcsolótól az ágyig a sötétben botorkálnunk. (Akinek van kisgyereke, tudja milyen ilyenkor végiglépkedni gyanútlanul az összes lego darabkán és zenélő játékon!) Sőt éjszaka ha szükséges a lakásban valahol már előre felkapcsolhatjuk a villanyt mielőtt odaérnénk. De aki megveszi az Insteon előbb említett vízérzékelőjét, akár figyelmeztető üzenetet is küldethet magának munkahelyére az otthon folyamatban lévő beázásról.

 

Persze sokan mondhatják, nem olyan kényelmes ez, állandóan egy telefon képernyőjén matatni, nyomogatni rajzolt kapcsolókat. Hol itt a jövő kényelme, hol itt a kimondható parancs ereje: „Villanyt le!”? Sajnos itt periféria oldalon a gyártók lehetőségei egyelőre véget értek. Még várat magára a nem csak wifivel, de hangfelismeréssel rendelkező izzó. A magyar nyelvű pedig még tovább…

 

Szerencsére a téma nem csak a háztartási elektromos eszközök oldalán tevékenykedőket mozgatja meg. A telefonok oldaláról hagy említsem meg rögtön a Google-t, aki a 2011-es I|O-n mutatta be az android@home elképzelését. Természetesen ennek középpontjában az android vezérlőeszközök és az ahhoz kapcsolódó vezetéknélküli eszközök állnak. A konferencián a Google egy a Lighting Science által készített wifis izzóval demózott.

 

Azóta többször is megcsillant a lehetőség, hogy az android@home valósággá válik – és bár állítólag a Google-ön belül már egy nagy team dolgozik rajta – egyelőre a megjelenés várat magára.

 

De nem mindenki tud várni erre. Mert bár még az Android 4-es kezdetű verziói sem hozták el közénk az otthoni vezérlést, az android@home-ot, de elhoztak mást. Mást, amivel a türelmetlenek végre egy lépéssel közelebb kerültek a jövőhöz. Hogy a telefon képernyőjének vad nyomogatása nélkül is irányíthassák smart eszközeiket.

 

A 4.1-es verziótól a Google Now megjelenésével a hangvezérlés új értelmet kapott az androidban. Lehetőség nyílt hangvezérléssel kérdezni és választ kapni a telefontól.

 

Néhány hónapot kellett várni csak, és megjelenik az első applikáció, amely gombok és ikonok nyomogatása nélkül (ki)használja a Google Now hang- és nyelvfelismerőjét, és a felismert hangot szövegként képes parancsszerűen továbbadni.

  

A következő részben innen folytatom...

Folyt. köv.

0 Tovább
12
»

technofeed

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek