technofeed

Ki ne olvasott volna már statisztikákat az okostelefonok használatáról? Most nem is arra gondolok, hogy mennyi használat után kaphatunk tőle agyrákot, hanem hogy mennyit is használjuk őket, mennyire eluralták a mindennapjainkat. Rémisztőek az erről szóló kimutatások és cikkek, talán szörnyűbbek, mint az agyrákosak.

 Ha túltesszünk magunkat ezeken, és legyintünk rá, egy félelmetes dologgal akkor is szembe kell néznünk gyakori használat esetén. Az akkumulátor vészes fogyásával, a rettegéssel mikor merül le a telefonunk. Pedig egyszerű. A legrosszabbkor.

 Sokan ilyenkor visszavágyódnak az 1 soros, monochrome kijelzős Nokiák korába, ahol akár 4-5 napig is életben maradt a telefon. Na, nem csak azért mert olyan volt a kijelzője, hanem mert annyira lagymatag volt a mobil világ információs sűrűsége. De tény, mai napig is az akkumulátorok legnagyobb ellensége a telefonban a legtöbb energiát használó elem, a kijelző.

Törjük össze a kijelzőt? Nyilván nem, árnyaljuk ezt. Manapság már legtöbb esetben az emberek 2-3 percenként bekapcsolják a telefonjukat, hátha jött vagy történt „valami”. Így aztán ahelyett, hogy a telefonra bíznánk magunkat, valójában mi kezdjük el megoldani helyette a feladatait. Sőt, még akkor egy kicsit nyomogatjuk, kipróbáljuk oda-vissza egy párszor a launchert (nem árt neki egy kis edzés), körbejárjuk az összes social app-ot, hátha a telefon nem értesített minket valamiről, mégis csak mi tudjuk ezt jobban. Tovább víve a gondolatmenetet, valójában így mi vagyunk azok, akik lemerítjük a telefonunkat.

A mai bejegyzés azzal a nem titkolt céllal íródik, hogy egy elinduljunk azon az úton, amivel ez csökkenthető, esetleg megfordítható.

Miért nézzük 2-3 percenként a telefonunkat, miért nyomogatjuk a kelleténél többet?

Most egy kicsit tegyük félre, hogy különben lemaradnánk a Facebook hihetetlenül értékes információáradatáról. Vagy hogy megtudjuk a Twitterről melyik celeb mos éppen fogat.

Legtöbb esetben arról van szó, hogy nem hisszük, hogy időben értesülnénk a valóban fontos dolgokról, illetve ha megszólal az értesítő hang, olyan kevés információt értünk meg abból, hogy a végén mégis csak kézbe vesszük a telefont.

Ha pedig csak egyszerűen be akarunk állítani valamit, annyira nem a mi szokásaink szerint működik a telefon, hogy végül marad a vad nyomogatás.

Biztos itt kellene kitérni az Apple termékekre, amelyeknél ez valószínűleg nem probléma. Még alig vagyunk túl 1-2 bejegyzésen itt a technofeed-en, már megkaptuk az első feddést, hogy itt csak a zöld robot van középpontban, sehol nincsenek az iOS termékek.

Nos, ez igaz, és az én részemről ez így is fog maradni. Az ok elég prózai. Nekem nincsenek Apple termékeim. Egy sem. Az okokat ne firtassuk, nem akarok belemenni a klasszikus iOS-android vitába, ezért kérem, hogy elégedjetek meg a „zöld robottal az én bejegyzéseimben.

Kaptam valamit?

Az információ szerzésnek/éhségnek több szintje van. Az első, amikor megelégszünk azzal, hogy tudjuk, kaptunk valamit. Erre jó az értesítési hang.

Viszont amint két különböző dolog is küld értesítést, már kezdődik a baj. Mert vajon melyiket kaptuk? Sms-t vagy email-t? Nem mindegy! Rég múlt korok hősei itt kezdik beizzítani a különböző hangzású értesítéseket. Minden üzenettípus kap egyet. Szuper. Azon túl, hogy egy idő után dunsztunk sincs melyik csengő-bongó hang mit jelent, elérkezik a következő szint, vajon fontos-e amit kaptunk? És ott vagyunk, ahol a legelején, elővesszük a telefont.

Vajon fontos amit kaptam?

 Bizony itt az értesítési hang ki fog rajtunk. Ez nem fogja tudni megmondani, fontos-e amit kaptunk. Itt komolyabb fegyvert kell bevetni. Mivel okosabbak vagyunk mint a telefonunk, és az istenért sem bíznánk rá magunkat, ezt a kérdést nekünk kell elbírálni. De hogyan?

Úgy, hogy megnézzük!

Most sokan felhorkannak, na, ez aztán a nagy ötlet, fából vaskarika. Ám mindenki higgye el, van megnyugtató megoldás. Az Android egyik leggyengébb eleme, az értesítési sáv. Vagy egy ikonka jelenik meg, vagy egy pár másodpercre az értesítési sávba kiíródik apró betűkkel mit kaptunk, és láthatjuk. Ha éppen a kezünk be volt a telefon, és rajtunk a szemüveg. Erre a gyengeségre kaphatunk gyógyírt.

A magam részéről jó sok programmal próbálkoztam már, de végül jó ideje és nagy megelégedéssel a Silver Finger Software applikációit használom. Illetve egyet csak, de ezek mind egymás deriváltjai. Így lényegében mindenki saját szája ízlése szerint dönthet, melyiket használja. Az applikáció lényege, hogy be lehet állítani mely progamoktól várunk értesítést. És ha kapunk, azt szép nagyban (illetve ahogy beállítottuk) kijelzi, az adott változattól függően. Majd ha letelik az általunk beállított megjelenítési idő, szépen visszaaltatja a telefont. Ez egy megbeszélésen bőven elegendő, hogy az asztalon pihenő telefont ne kelljen felvenni, lássuk mit kaptunk és eldöntsük fontos-e amit kaptunk.

Ki lát el ilyen messzire?

Igen, igen. Ennek megoldásnak az a korlátja, hogy ez csak akkor működik, ha a közelünkben van a telefon. De Murphy törvénye szerint fontos hívást vagy értesítést akkor kapunk, ha le van némítva a telefonunk, vagy nincs a közelünkben.

Ha le kell mondanunk arról, hogy lássuk a telefont, csak a fülünkre hagyatkozhatunk. De már megbeszéltük, a csengőhang nem megoldás. Jöjjön a (egy?) megoldás, de ezzel sokak számára kilépünk a privát szférából. Ez pedig a jó öreg Tasker barátunk. Viszonylag könnyedén összekattingatható benne egy profil, amely beérkező értesítés esetén felolvassa (Say utasítás) a számunkra fontos információkat (Notification title, Text From, stb..).

Na, itt már megint biztos sokan a fejüket ingatják, és óvatosan néznek körbe. Igen, magam is ültem olyan férfitársaságban mikor meghallották hogy a telefonom felolvasta, hogy a feleségemtől kaptam üzenetet, azonnal jelezték ez számukra milyen veszélyes lenne otthon, lévén barátnőt tartanak.

Persze nem kell mindenkinek barátnőt tartani a feleség mellett, hogy úgy érezze, kényelmetlenné is válhat egy felolvasott üzenet.

Hallottam hogy kitől kaptam, de vajon fontos?

 Itt jön a következő lépés, és sajnos a személyes szféra tovább gyengítése. Aki a tartalmát is fel akarja olvastatni az értesítésnek, tegye hozzá a tartalom (Body) részt is a felolvasandókhoz. Itt már elszabadulhat a pokol, gondoljunk nagymama gondoskodó sms-étől a bankunk bérátutalási sms-éig.

De tudjuk az előző bejegyzés óta, a Taskerrel feltételeket is adhatunk meg. Így megszabhatjuk, kitől mit olvasson fel. Ez megmenthet minket a teljes bérünk felolvasásától egy megbeszélésén, de asszonykánk pikáns hazacsábító üzenetétől nem, hacsak tőle sem olvastatunk fel semmit. Ezen valamennyit még segíthet a múltkoriakban tárgyalt Get Voice utasítás, ahol a tárgy felolvasása után jelezhetjük hangparanccsal ha tovább akarjuk olvastatni az üzenetet. Persze loholnunk kell a telefon felé, mert sajnos a másik szobából ez nem fog működni.

Marad az értesítési hang?

Bizony, visszaérkez(he)tünk a kiindulási pontra. Aki eddig nem talált magának kényelmes megoldást, annak jöjjön az ultimate megoldás. Napjaink új buzzword-je a wearables. Ezek olyan eszközök (legtöbbször), amelyek a telefonhoz társulnak kiegészítőként. Ezek között van olyan, amely külseje és alapfunkcionalitása miatt mindig nálunk lehet, és képesek arra hogy diszkréten „átadják” nekünk a megkapott üzeneteket. Már itt a technofeed-en is foglalkozott Gergő az okosórákkal , ezért én már nem is mennék ezek mélyére, melyik milyen és mit tud.

Ám ezek megoldhatják a problémánkat. Megóvnak minket az állandó telefonozástól, szuper-energiatakarékos Bluetooth 4.0 LE-n keresztül csatlakoznak a telefonunkhoz vigyázva az akkumulátoridőre, és mégis eljuttatják hozzánk a fontos (és nem fontos) üzeneteket is.

Ezzel az értesítések problematikáját lezárnám, és jöhet a következő terület:

- hogyan csinálja azt a telefon amit akarok?

Ez a következő rész…

Folyt. köv.