technofeed

Ha valaki androidos telefont használ, könnyen bővítheti a telefonon található alkalmazások körét, ha felmegy a Google Play internetes áruházába. A Google Play-en természetesen nem csak alkalmazások és telefonos játékok vannak, hanem zene és elektronikus könyvek is, és - ugyan ez sajnos a mi régiónkban még nem elérhető - videók is. Ha valaki először megy fel a  Play áruházra, könnyen zavarba ejtheti az ott található alkalmazások sokasága, hiszen jelenleg több mint 1.100.000 alkalmazás és játék érhető el. Nem tisztem és nem is tervezem, hogy összeszedjem, mik a legjobb alkalmazások az áruházban, erre számos lehetőség van a felületen.

Néhányan a rokonságból, ismeretségi körből kérdezték, hogy mennyire biztonságos ez az áruház, miért kell fizetni és miért nem. Ugyan a Google csak egy alapvető vizsgálatot végez el, amikor valamilyen alkalmazást fel szeretne tenni valaki az áruházba, de a használók 10 milliói hamar kiszűrik és jelentik a rendellenes dolgokat. Ezen kívül a csillagokkal jelölt értékelés is elég jól tükrözi, hogy mennyire kiforrott, mennyire használható egy-egy app (az alkalmazás angol rövidített neve.) Tehát ne féljünk használni a Google Play áruházat, mert felhasználók milliói szépen szűrik és ellenőrzik nekünk.

A másik gyakori kérdés felém, hogy biztos alattomban a Google mocskos, pénzhajhász ujjai leemelgetik a pénzeket a gyanútlan felhasználó kártyájáról. Ne felejtsük el, hogy ismét egy olyan ökoszisztémával van dolgunk, ahol 50 milliárd letöltés volt már. Bízzunk a közösségben, ez egy komoly piac, ha valaki ilyen trükkre vetemedne, akkor egy pillanat alatt elveszítené a hitelét, és ez nem olyan, mint a magyar politika, hogy holnap ismét felkel, megrázza magát és új dalba kezd. Azok a dollármilliók, amiket belefektetek a Google és a telefongyártók egy pillanat alatt foszlanának semmivé, egyszerűen nem éri meg nekik a blamázs.

Egy kis kitekintő után nézzük, mit is használok a telefonomon. Elöljáróban annyit, hogy jelenleg két telefont használok. Privát célra egy LG Nexus 4-et és egy céges Galaxy SIII Minit. Ez nem befolyásol ugyan sok mindent, mert minden alkalmazás fut általában minden telefonon. Mindkét telefonon szinte teljesen ugyanazt azt alkalmazás-szettet használom, de míg a Nexus-on csak a Google által megálmodott alap Android 4.4 fut, a SIII Minin egy a Samsung által módosított, Touchwizzel megspékelt 4.1-es verziójú Android fut.  Ez utóbbihoz több gyári alkalmazást adnak, ezért kevesebbet töltöttem le a Play-ről.

Természetesen használom a Google által adott Gmailt, kapcsolattartásra, chatelésre és sms-ekre a Hangouts-ot, nagyon lelkes felhasználója vagyok a Mapsnek (link) és a Google+( alkalmazását. Ez utóbbit azért kedvelem, mert könnyen meg tudom osztani a közvetlen családommal és ismerőseimmel a képeimet, mert annyira jól össze van integrálva a telefon kamerájával, a Google+ fotók alkalmazáson keresztül. Ezek a programok minden telefonon megtalálhatóak, de az a tapasztalatom, hogy a felhasználók nagy része nem használja ezeket sem. Természetesen ehhez internet kell, de jelenleg viszonylag elérhető áron lehet alapcsomagokhoz jutni, ami által életre kell az okostelefon.

A böngészők közül én a Chrome-ot használom. Próbálgattam többet, Firefoxot, Opera minit, de a kevésbé ismertek közül a Dolphint és a Maxthont is. Nekem a Chrome esik legjobban kézre ezek közül. Nagyon jó a felülete, képes több ablakot kezelni, amik között a váltás gyerekjáték. A szolgáltatásai között olyanok is megtalálhatóak, hogy asztali webhely kérése, ami arra jó, hogy egy oldalnak ne a lebutított, mobilos verziót érjük el, hanem az igazi, számítógépen elérhető verzióját. Lehet belőle nyomtatni, ha van wifis nyomtatónk, és támogatja az inkognitó böngészést. Ez utóbbiról már jó sok hülyeséget hallottam. Ez igazából egyet tud, ha valaki így nyit meg egy oldalt, az nem kerül be a készülék oldaltörténeti listájába. Miután a Chrome képes összekapcsolni a különböző eszközeinken használatos Chrome-okat, az nem kerül bele az összesített történeti listába sem. Természetesen ez nem fed el az internet felől figyelő szemek elől, tehát onnan pont ugyanúgy látszik, mintha egy sima oldalt nyitottunk volna meg.

A Chrome képes a kedvenceinket az eszközeink között szinkronizálni, ami azt jelenti, hogy a számítógépről elérem a telefonon tárolt kedvenceket, és a telefonról a gépen használtakat. Ez szerintem egy nagyon kényelmes szolgáltatás. Flash-t viszont ne keressünk, mert azt nem támogatja.  Én a Chrome-ból a Béta verziót használom, amit csak hasonló kísérletező embereknek ajánlok, mert itt új, de még nem stabil szolgáltatásokat lehet kipróbálni. Például itt kísérletezek a Chromecastom és a böngészőm összekapcsolására, hogy képes legyek a böngészett tartalom egy mozdulattal történő megosztására a tv-mre.

Kevéssé ismert, de nagyon hasznos alkalmazás a Google Keep, ami jegyzetek készítésére kiválóan alkalmas. A piacon jelenleg ebben a témában az Evernote (link) a legbefutottabb, de ott nekem gondom volt, mert a munkahelyi gépemen nem tudtam feltenni a windowsos kliensét, a webes meg béna volt. Adja magát még a Microsoft OneNote-ja, de ahhoz egy viszonylag körülményes procedúrán kell keresztülverekednie magát az embernek, hogy szinkronizáljon, és sok esetben ekkor sem működik a céges gépemen, mert nem engedélyezett a szinkronizálás biztonsági okok miatt. A Keep egyszerű, a Google Drive szolgáltatásán keresztül könnyen elérhető és pont annyit tud, amennyire egy egyszerű felhasználónak szüksége van. Ha már Google Drive, az is fent van a telefonomon és lelkesen használom, pl. ott van fent az edzéstervem egy táblázatban, és online tudom szerkeszteni, hogy mennyit fejlődtem a súlyokkal.

Lelkes felhasználója vagyok az ugyancsak a Google által működtetett YouTube-nak, amit azt gondolom, nem kell bemutatnom. Itt már működik a castolás, tehát a telefonomon kikeresett videókat a Chromecaston keresztül egy mozdulattal kiteszem a tévére, ezt a szolgáltatást gyakran használom, tegnap így néztünk például Surdát.

Most már szinte csak a Google Play Zenét használom, mert nagyon kényelmes zenelejátszó és havi 1600 forintért legálisan elérek vele többmillió zenét. Tudom, hogy ez kis hazánkban nem érdekel senkit, de én, ha lehet és nem kerül sokkal többe, mint egy nagy Big Mac menü, támogatom a kedvenc zenészeimet.

Nagyon hasznos eszköz még a Google fordító, ami nemcsak az élő vagy felvett beszélgetést képes lefordítani, de egy lefényképezett dolgon is be tudunk jelölni szövegeket, amiket szeretnénk, hogy fordítson le nekünk. Tudom, hogy a fordítás hagy kívánni valót maga után, de a lényeget ki lehet venni, akármilyen nyelvről fordítunk és ez néha életeket menthet. Sok nyelven ki is mondja a szavakat, ami még nagyobb segítség, plusz jól el is lehet vele szórakozni. Ha van elég helyünk, akkor le is tölthetünk nyelveket és internetkapcsolat nélkül is működik a fordító.

A végére hagytam a személyes kedvencemet, a Google Sky Map-et, ami egy nagyon érdekes kis alkalmazás. Ha egy nyári estén csillagos felettünk az ég, és elővesszük ezt az alkalmazást, akkor megmutatja, hogy milyen csillagképek vannak, hol bujkálnak a bolygók. Imádom.

Az előző részek tartalmából:

[...]

Marad az értesítési hang?

[...] Napjaink új buzzword-je a wearables. Ezek olyan eszközök (legtöbbször), amelyek a telefonhoz társulnak kiegészítőként. Ezek között van olyan, amely külseje és alapfunkcionalitása miatt mindig nálunk lehet, és képesek arra hogy diszkréten „átadják” nekünk a megkapott üzeneteket. [...]

A Pebble 

Majdnem 2 évvel ezelőtt, 2012 áprilisában indítja el néhány srác 1 hónapos kickstarter kampányukat, hogy ötletüknek a Pebble nevezetű okosóra gyártásának pénzügyi hátteret szerezzenek. Ekkor kb. 100 dollárnak megfelelő összeget várnak a bennük fantáziát látóktól, akik jutalma egy okosóra lehet, ha a beérkezett pénzösszeg eléri a megcélzott 100.000 dollárt. Aki akkor rizikózott egy okosóráért jól járt, mert nem hogy 100 ezer dollárt, de a 30 nap alatt több mint 4.7 millió dollárt sikerül összeszedniük, ezzel garantálva a gyártás megkezdhetőségét.

A megálmodott óra, a Pebble, egy kiegészítő az okotelefonokhoz, amely képes a telefonokra küldött üzeneteket bluetooth kapcsolaton átvenni. A első Pebble műanyag, és bár dizájnosnak mondják, inkább a "megszállottak" vágya. Nem nagy és színes kijelzős, nincs benne kamera, és egyéb csoda. Sőt.

A Pebble egy piciny, 144x168 pixel felbontással rendelkező e-papíros monochrome kijelzővel megáldott óra. Mutatja az időt és az értesítéseket a telefonról. Ennyi.

Ekkoriban együtt ültem egy ebédnél egy kollégámmal, aki akkor mutatta meg új óráját. Mondta a márkáját, de nem bírtam megjegyezni. Arra emlékszem csak, hogy olyan volt a márka csengése, mintha valamilyen menő német sörmárkáról, vagy a Habsburg családról lenne szó. Megkérdeztem, mit tud. Kiderült azt, hogy pontos.

Hát, a hiba benne van/volt, de miután megtudtam mennyit fizetett érte, elmondtam, én csak akkor adnék ennyit egy óráért, ha én magam szabhatnám meg a kinézetét az óralapnak, vagy bárhol (vízben vagy sötétben) is tudnám használni. Azt mondta ilyen nincs. Én mondtam, hogy van de azt nem, hogy akkor meg is rendeltem az első generációs Pebble órát. Sajnos a Pebble ekkor elég korlátozottan volt elérhető. Nem tudhattam, hogy soha nem fog megérkezni... (Szerencsére a pénzt se vonták le tőlem...)

A Pebble Steel

Aztán eltelt több mint 1 év, mikor a Pebble bemutatta új óráját, a Pebble Steelt. Végre, okulva az előző generáció tapasztalataiból, igazi óra kinézetet kapott, fémből készült óra fém- vagy bőrszíjjal. Időközben alkalmazásokat is lehetett már rá telepíteni, amelyet nem úgy kell ráhackelni, hanem a mind az Apple Store-ban, mind a Play Store-ban elérhető saját "alkalmazásáruház" segítségével rátölteni.

Végre a Pebble már nem csak a "kockák" órája lehet! Gyorsan szaladjunk azért végig a specifikáción:

• 1,26 inch-es, 144x168 pixeles e-paper kijelző, kék háttérvilágítással
• Corning Gorilla Glass kijelzőüveg
• vibramotor
• 3-tengelyes gyorsulásmérő
• mágnesességmérő
• led-es töltésvisszajelző
• USB-s mágneses töltő
• vízállóság 5 atm nyomásig (kb. 40m mélység)
• Bluetooth 4.0 LE
• 5-7 nap akkumulátoridő

Idén januárban küldte körbe a Pebble, hogy előrendelhető a Pebble Steel. Nem voltam rest, és január első hetében megrendeltem a Steelt. Szerencsére a Pebble sokat fejlődött értékesítésben is. Ha 8 hét után is, de most megérkezett a csomagom és benne a Pebble Steel Silverrel.

A doboz tartalma

Az amúgy igényes dobozban mindössze az alábbi dolgok találhatóak:

• az óra (bőrszíjjal)
• egy fémszíj
• mágneses töltőkábel

Az első pillanatok

Még vártam az órát, mikor már tudtam, hogy bár én fémszíjjal szeretném hordani, a dobozban a bőrszíjjal fog érkezni. Előre paráztam, hogy fogom tudni kicserélni a szíjat a fémre. Most már tudom, nem kell parázni, nem tudom kicserélni magam. Az egyik papíron rajta van hol kell eltávolítani az első szeget a cseréhez (a segédeszközt nem mellékelték), de az is oda van írva, hogy vidd órásmesterhez ha jót akarsz.

Aztán rájöttem, ha a fémszíjjal küldenék, akkor se tudnám felvenni! Hiszen ki fog belőle annyi szemet kivenni, hogy jó legyen a csuklómra? Az órásmester! Így amíg ez nem lesz elintézve marad a bőrszíj, de el kell mondani, egy nagyon jó minőségű bőrszíjjal érkezik, nem szégyen azzal sem hordani.

Amúgy az óra maga is nagyon jó minőségű. Igényes kinézetű, a gombok precízek, az egész ház jól ki van dolgozva.

A használatba vétel

El kell ismerni, a "szetap" szinte semmeddig sem tartott és abszolút nem igényelt semmilyen extra tudást. Ahogy mondani szokták, bolondbiztos.

Az óra egyik gombját hosszan nyomva bekapcsolt a készülék, jelezte hogy a telefonomra töltsem le Store-ból a Pebble programját. Amint letöltöttem, bekapcsolta a bluetooth-t és a párosítás után néhány pillanat múlva már azt láttam, hogy a firmware frissítődik egy újabb verzióra.

Aztán a telefon képernyőjén megjelent a lehetőség, hogy ha már mindjárt készen vagyunk, töltsek át tetszésem szerint új óraszámlapokat vagy alkalmazásokat.

Gyorsan választottam is magamnak egy a beépített 3-tengelyes gyorsulásmérő szenzort használó számlapot, amely az időt mindig olyan aspektusból mutatja, ahogy forgatjuk a kezünket.

Amikor a Pebble beindul

Hát kérem, ez ettől a pillanattól kezdve volt! Még végére sem értünk a beállításoknak, már szépen hozta a beérkező értesítéseket! Nagyon jó a vibramotorja, kifejezetten barátságos jelzéssel hozza tudomásunkra ha kap(t)unk üzenetet. Erre az időre felkapcsolja a háttérvilágítást, és a gombokkal lapozhatunk az üzenetben. (A kíváncsiak kedvéért, a 4.4-es, SMS alkalmazás nélküli Androidon is kiválóan működik együtt a Hangout-tal.) Ami nagyon nem akart beindulni, az a telefonon levő applikáció, amelynél használat közben derül ki, hogy több sebből vérzik, és használhatatlanul lassú. De majd erről később...

Használatban

És most itt jönne az a rész, ami arról szólna, hogy viselkedik a hétköznapokban a Pebble. Arra gondoltam, hasznosabb lenne, ha akkor írnék erről, ha 1-2 óránál többet használtam. Így maradjon itt zárszónak az, hogy lesz ilyen bejegyzés és most az én kis Pebble-m mivel éppen "ezt" csinálja, hagy ne is zavarjam...

Folyt. köv.

Korábbi posztjaimban egy kicsit általánosabban, a főbb technológiai trendek közeljövőjét fürkésztem. Most szűkebb területre evezünk, viszont időben egy kicsit tágítjuk távcsövünk látóterét. A Gartner kiadott egy rövid tanulmányt, hogy miként látja a mobiltechnológia középtávú, 3 éves jövőjét, ebből kiindulva elmélkednék azon, hogy merrefelé tart az út, amire éppen csak ráléptünk pár éve.

Kezdjük a nyers hardverrel. A telefonok számítási kapacitása ugrásszerűen növekszik: az Apple egyelőre még szinte indokolatlanul tett bele az 5S-be egy 64 bites architektúrát, de ezzel új fejezetet nyitott az erős hardverek küzdelmében. A telefonok hardvere már az androidos középkategóriától felfelé viszonylag könnyen mozgatja az operációs rendszert. Főleg a 4.4-től felfelé, ahol rengeteg optimalizáláson esett keresztül az az Android rendszer. Az Iphone-nál ez igazából sosem volt probléma.

Kérdezhetnénk, hogy mi végre kellenek az egyre nagyobb erőművek a telefonok alá akkor. Lehetne erre mondani, hogy ez csak marketingfogás. De a válasz azért nem ennyire egyszerű. A telefonokba egyre több szenzor kerül, az Samsung Galaxy S4-be pl. 9 db, amik azért eszegetik a processzoridőt, másrészről az egyre nagyobb felbontású kijelzők egyre nagyobb számítási kapacitást igényelnek. De még mindig marad felesleges. Mire is kell ez? A felhasználók egyre csicsásabb felületeket igényelnek, itt ússzon be ez, forogjon be az, az alkalmazás dolgozzon a kezünk alá. Képzeljük el mindezt kétszer akkora felbontásban, mint amekkora egy átlagos HD tévének van. A telefonok hálózati moduljai is nagy fejlődés előtt állnak. Egyre több készülék kapja meg a szuper gyors LTE hálózatokat használó chipet, és szép lassan elkezdődik az LTE-A képes telefonok gyártása is, amelyek megfelelő sávszélesség mellett képesek lesznek online tv-adásokat, filmek lejátszani. Ide azért kell a kraft.

Természetesen ott van a másik véglet, a fennhéjázó körökben, csak feature phone-nak aposztrofált egyszerű telefonok, a Nokia és Samsung készülékek, amelyek egy hetet bírnak töltés nélkül, bár pont akkora kijelzőjük van, mint volt 10 évvel ezelőtt. Olcsók és megbízhatóak. És halottak. Nem részei az ökoszisztémának, nem lehet hirdetést eladni rájuk, nem lehet plusz bevételt beszedni az alkalmazásokra. Le velük. Erre született a Firefox OS. A cél olcsó tömegtelefonokat árulni, kevesebb funkcióval, de elérni a felhasználót szolgáltatással és reklámokkal.

Miért is van szükség okos telefonra? Olyan jól el lehet élni nélküle, egyelőre. A Gartner szerint 2020-ra az okostelefonon keresztül irányítjuk majd az életünket: vezéreljük az otthonunkat, de az autónkat is felfűthetjük vele, vagy akár az okos ruházatunk is folyamatosan visszajelzi, hogy lehet, hogy lázasak vagyunk. És minden ugyanabba az eszközbe, az okostelefonba jelez vissza. Majd meglátjuk, hogy így lesz-e, de már sorra tervezik a gyártók a játékokat, mosógépeket és mindenféle földi jót, amik csak arra várnak, hogy irányítsd őket a kezedben lévő telefonnal. Ehhez nem jók a feature phone-ok, ehhez akármilyen, de okos telefon kell. Szép jövőkép?

Adjuk hozzá az egyre tökéletesebb, akár zárt térben is működő helymeghatározást, ami egy méteren belüli pontosságot céloz meg. Az alacsony energiájú bluetooth LE modulon keresztül megvalósuló beacons technológiákat, amiken keresztül a telefon odavezet minket valahova, mert a cél szinte odavonzza a telefont. Jelenleg is tesztelnek ilyet, pl. nagy futball stadionokban, hogy megtalálják az emberek a helyüket, vagy nagy bevásárlóközpontokban, ahol egy üzletet keresnek a jónépek. Nem beszélve azokról az árukról, amikhez a telefonunk elvezet a boltban, mert a kereséseink alapján pontosan ismeri az ízlésünket. Ezek olyan funkciók, amiket a telefonokon fogunk elérni, az mondjuk jó kérdés, hogy akarjuk-e.  A tapasztalat az, hogy ha egy funkció kényelemes és könnyű használni, akkor az emberek egy csomó „jogukról” szívesen lemondanak érte és használják.

Kíváncsi lennék, hogy hány embernek van kikapcsolva az androidos készüléken jelenleg is a Google helymeghatározó funkciója, amin keresztül szépen meg lehet állapítani, hogy a telefon bekapcsolása óta merre járt a tulajdonos. Ezt a Google előzékenyen megkérdezi akkor, mikor először bekapcsoljuk a telefont, de akkor ki figyel rá. Gyorsan, gyorsan, használni szeretném mielőbb. Na így működnek ezek a dolgok, szépen felkínálva, ott a jogi szöveg is, de már annyira megcsömörlöttünk ezektől, hogy olvasás nélkül fogadunk el szinte mindent. Az gondolom nem véletlen, hogy egyesek irtóznak az ilyesmitől, és olyan szolgáltatásokat akarnak használni, amik szinte semmit sem tudnak róluk. 

Miután a telefon egyre több dolgot irányít majd, létfontosságú a biztonság. Nem véletlen, hogy egyre tűnnek fel a biometriai eszközök a telefonokon, ezek szép fokozatosan kiváltják majd a jelszavakat. Sokkal megbízhatóbbak és vitathatatlanul csak a jogosultak használják. Ennek a cégek is örülnek, jobban védhetik a telefonokon lévő esetleges titkokat. Ez egyébként is egyre fontosabb téma lesz a következő években. A cégek igyekeznek megvédeni a titkaikat, nem örülnek neki, ha egy átdorbézolt éjszaka után ott hagytuk valahol a telefont, rajta a titkosított levéllel, ami a cég következő öt éves stratégiájáról szól. Erre a rendszerszintű megoldások igencsak gyerekcipőben járnak, de biztos, hogy rengeteget fog fejlődni a következő két-három évben.

Végül egy-két gondolat a platformokról. Aki egy kicsit is foglalkozott mobil fejlesztésékkel, az rögtön az elején beleütközött a következő kérdésekbe: milyen platformokra fejlesszünk? A válasz most úgy tűnik, úgy néz ki: Android, IOS és Windows. Ha egy alkalmazást le kell fejleszteni, akkor azt három eszközzel, lehetőleg azonos funkciókkal kéne megvalósítani. Mivel a három platform teljesen különböző, erre jöttek létre az ún. hibrid platformok, amik azzal az előnnyel kecsegtetnek, hogy csak egy kódot kell írni, amit a hibrid eszköz portol az egyes platformokra. Ezekkel sajnos az a gond, hogy irgalmatlanul lassúak. Néhány éve a Facebook próbálkozott hasonlóval, de annyi kritika érte a mobilos klienst, hogy röviddel utána visszacserélte a natív kliensekre. Természetesen ez is fejlődik, majd meglátjuk, hova jut, plusz a hardverek is egyre erősebbek lesznek. De ne felejtsük, hogy a telefoneladások 80 százalékát a legolcsóbb telefonok adják, amelyek a legtöbb esetben még mindig egymagos processzorral dolgoznak, kevés memóriával. A lehetőség tovább romlik, ha szeretnénk a honlapunkat újra felhasználni egy mobil alkalmazás keretében. Már évek óta a HTML5 szabvány a válasz erre, ami viszont csak nem akar teret hódítani. Azt mondják, annyira széttöredezett, hogy az áttörés sajnos nem jön el a következő két évben sem. Marad az egyetlen megoldás, hogy minden funkciót le kell fejleszteni minden platformra. Sajnos csak így kapjuk meg a legjobb végeredményt. A felhasználó örül, az alkalmazás csillog-villog, pörög a vadonatúj szerzeményén és a kör bezárul.

Biztosan mindenki találkozott már érzéssel, hogy bármennyire is törekszik arra, hogy olyan telefont vásároljon, amivel hosszabb ideig, váltás nélkül kihúzhatja, még nem sikerült. A gyártók mindig „ügyesen” választják össze úgy a komponenseket, hogy mindenképp kompromisszumot kelljen kötnünk, és legalább egy elemét (valamiért) gyengének tartsuk legújabb szerzeményünknek. Nem véletlen ez a gyártók részéről, ez fog minket majd egy újabb telefon vásárlására kényszeríteni, hogy ne irigykedjünk másokra. Ugye mennyivel egyszerűbb lenne, ha mi magunk rakhatnánk össze telefonunkat az általunk kívánatosnak tartott paraméterek alapján?

Az ötlet nagyon hasonlít arra, amivel a PC-ék anno meghódították a világot. Sőt, ma is az a helyzet, hogy bár általános használatra már notebook-ot vásárolunk, de ha egy folyamatosan top-on lévő számítógépet akarunk, akkor PC-ét választunk. Ez olcsóbb és gyorsabb is tud lenni, mint mobilisabb társai, és tovább hordozza magában a bővítés és változtatás lehetőségét, akár alkatrészenként is.

Ez a fajta ötlet lehetett a Motorola Mobility egyik projektjének az alapja, amely a moduláris telefon elkészítését tűzte ki céljául.

Bár a Motorola Mobility, amely egy ideje a Google birtokában volt már eladásra került a Lenovo-nak, a Project Ara a Google-nél maradt és a hírek szerint különös gonddal folytatják tovább a munkát. A cég be is jelentette az Ara Developers Conference sorozatot, ahol 2014-ben a fejlesztők és kutatók több alkalommal is megoszthatják egymással tudásukat. Az első alkalom az április 15-16-i kaliforniai esemény lesz, ahol a fejlesztők számára bemutatják az Ara Module Developers' Kit-et és az első prototípust is.

De nézzük, hogyan épülne fel egy ilyen telefon, és mit tudna! Az ígéretek szerint tehát a megoldás a mai „egybe” telefonokkal ellentétben cserélhető elemekre bontaná (építené?) a mobileszközöket. Három különböző méretben létező alaplapra lehetne pakolgatni a különböző funkcionalitású elemeket, amelyek a szabványos csatlakozókra kötve apró mágnesek segítségével lennének rögzíthetőek a vázhoz, és egy speciális protokoll biztosítaná a kommunikációs kapcsolatot közöttük.

Amint a specifikáció és referenciaimplementáció nyilvánosságra kerül, annak alapján bárki készíthet majd Ara-kompatibilis modulokat. A Google a maga részéről már a gyártási technológiát és a disztribúciós csatornát is megjelölte. Ők a 3D Systems-szel történt megállapodás szerint a 3D nyomtatásos technológia segítségével szeretnék előállítani a különböző komponenseket, majd ezek közül a Google Play Store-on válogathatnánk és vásárolhatnánk meg a megtetszett kijelzőt, kamerát, a megfelelő üzemidőt biztosító akkumulátort és számunkra szükséges szenzorokat az alaplapra. A specifikáció szerint az így felépülő telefonok 9,7 mm vastagak lennének, és 2015-ben kerülhetnének hivatalosan is piacra. A tervek szerint a legolcsóbb 50 dollárba kerülne mindössze. (Hogy ez pontosan mit tartalmazna, azt nem sikerült megtudnom. De azt, hogy mit nem tartalmazna, azt igen. Állítólag a telefon (GSM) modul ennek még nem lenne része.)

 Persze az árat valószínűleg nem itt fogjuk „megfizetni”. Mert nyilván ez a mobil nem tud majd egy jó ideig - legalábbis ameddig a technológia nem tökéletesedik - olyan „összerakott” lenni, mint mai integrált társai. Amelyeknél a komponensek egymáshoz vannak válogatva és csiszolva, mind tudásban mind méreteiket tekintve, ráadásul egyre vékonyítva és könnyítve ez utóbbiakat. Akárcsak a notebook-okat és a PC-éket hasonlítanánk össze.

Ettől függetlenül valós alternatíva lehet a jövőben, megkönnyítve azok dolgát, akik tartani szeretnék a lépést a fejlődéssel, de nehéz szívvel lépik meg 1-2 új feature miatt egy teljesen új telefon vásárlását. 

Te szeretnél ilyen telefont?

A 2014-es trendeket elemző posztsorozat befejező részéhez érkezett, eddig volt szó a hordozható készülékekről, megnéztük, mire képesek a 3D nyomtatók, elámultunk hova fejlődtek a digitális pénzek és végül elgondolkodtunk róla, hogy kidobjuk-e a tv-nket. Mára több kisebb témát gyűjtöttem össze, remélem, mindegyik érdekes lesz.

A Samsung Galaxy S5 bemutatójakor már felfigyeltem az egyik újdonságra, a szívverés-figyelésre, ami szépen belesimul az első trendbe, amivel foglalkozni szeretnék. Nálunk is egyre fontosabb, de tőlünk nyugatra szinte a legfontosabb az emberek egészsége. Ezért nagyon népszerűek a mobileszközökre telepített egészségügyi monitorok, akár külön eszközök, mint az Apple telefonokra szerelhető BG star egészségügyi eszközcsalád, vagy appok, mint MyBreath és a Peek. A téma hatalmas fejlődésnek indult az utóbbi években, és most a Samsung gyárilag belerakott egy ilyen eszközt a csúcstelefonjába, ami jól jelzi, hogy mennyire gondolják komolyan a gyártók ezt a kérdést. Találunk olyan alkalmazást, amely bizonyos betegségeket meg tud állapítani a légzésünkből, és van olyan, amely a kamerával felvett bőrkép alapján diagnosztizál. A legrégebbi ilyen alkalmazás a kamerát próbálta használni, hogy mérje a pulzusunkat. Saját tapasztalatom alapján, nem túl sok sikerrel. Ezen eszközök, alkalmazások viszont egyre jobban fejlődnek, főleg ha célhardvereket tesznek hozzájuk.

A következő téma az IT biztonság körébe tartozik, amely szó említése kapcsán, heveny álomkór szokott az egyszeri felhasználóra rátörni, de ez esetben tényleg érdekes témáról van szó. Ha egy kicsit visszaemlékezünk a közelmúltban kirobban Amerikai Nagytestvér botrányra , azaz az államok felhatalmazzák magukat, hogy minden elektronikus lábnyomunkat nyilvántartsák és az adatok között összefüggéseket elemezzenek, a magánélet szentsége erősen sérül. A szaknyelv ezt metaadatnak nevezi, ez egy digitális lenyomat rólunk, a hívásaink, sms-eink, emailjeink és pl. facebook jelenlétünk alapján, ami azért több, mint elgondolkodtató. És természetesen nem csak az államok készítenek rólunk ilyen lenyomatokat, akik legalább azzal takarózhatnak, hogy ezt a biztonságunk érdekében gyűjtik, hanem a vállalatok is: a Google-nak például ez a legfőbb vonzereje a hirdetők szempontjából, mert szokásaink alapján olyan reklámot tud adni nekünk, ami a valódi célcsoportnak szól.

Ezért egyre nagyobb keletje van a Privacy by design megközelítésnek, amit Ann Cavoukianost foglalt össze hét alapelvben. Ezek felsorolásától most eltekintenék, mielőtt a notebook tetején koppan az olvasó feje. A lényege az, hogy olyan rendszereket, oldalakat kell építeni, amelyek lehetővé teszi a felhasználóknak azt, hogy csak a szolgáltatáshoz tényleges szüksége adatokat gyűjtsék, és aki ilyen oldalnak hirdeti magát, az valamilyen szinten auditálható legyen utána. Azaz, ha szeretnék venni egy wc-deszkát, akkor ne kérdezzenek az iskolai végezettségemről. Nekem tetszik ez a kezdeményezés, de szerintem olyan gazdasági érdekek és pénz van a másik oldalon, hogy nehéz lesz életben tartani. Azt érdemes látni, hogy sok embert zavar a róluk tárolt adatmennyiség, ezért elkezdtek olyan szolgáltatásokat használni, mint Cryptocat , vagy a PixelKnit, amik titkosított kommunikációt tesznek lehetővé, vagy a nyílt forráskódú Locker Project, ami azt tűzte ki célul, hogy egy szoftvereszköz segítségével kontrollálja a rólunk tárolt adatokat.

Talán érdemes azt is végiggondolni egy pillanatra, hogy eddig csak a gépeinket támadhatták meg a hackerek, de most már a legtöbb eszközünkben wifi-képes, oprendszerrel ellátott számítógép fut, ami új célpontotokat kínál a digitális bűnözésnek. 

Az emberek legszívesebben előre megrágott, rövid, egy-két soros információkat fogyasztanának,  amit mobileszközökről is könnyen megnézhetnek. Erről szólnak a feedek, tweetek, a tagek. Ez utóbbiról az okosok azt mondják, hogy az év vége felé már csak röhögni fogunk rajta. A hagyományos könyvkiadók egyre inkább bajba kerülnek, mert az embereknek nincsen elég idejük egy teljes könyvet elolvasni. Bár erről egy baráti körből származó példa jut eszembe. Az egyik barátom apjának nemrég volt a 70. szülinapja, és a srác, mivel imponálni akart, egy gyönyörű órát készült ajándékozni neki. Meg akarta adni a módját, hatjegyű végösszegben gondolkodott. Aztán a felesége hosszas beszélgetésekben meggyőzte, hogy az apja már otthon van, nyugdíjas, az időnek teljesen mást jelent neki, mint a fiának, aki reggeltől estig pörög, mint egy búgócsiga. Az óra értelme az idő mérése, ami annak fontos, akinek kevés van belőle, akinek rengeteg, annak teljesen értéktelen.

Visszatérve az eredeti témához, természetesen nem mindenki küzd folyamatosan időproblémákkal, de azok a célcsoportok, akik komoly vásárlóerő képviselnek, általában igen. Az online kiadók, mint a Slate vagy a Medium egy-egy olvasandó tartalom mellé odateszi, hogy átlagosan mennyi idő szükséges az elolvasáshoz. Egy-egy író is törekszik arra, hogy az által írt történet 4-5 óra alatt elolvasható legyen. Én ezt a dolgot kicsit visszásnak érzem, de sajnos teljesen jogos helye van a jelenben.

És végül egy kicsit más technikai vizekre evezve, sokan olvashattak a Google lebukásáról, amikor egy közlekedési balesetben kiderült, hogy senki nem vezette az autójukat, hanem csak az anyósülésen volt egy megfigyelő. A Google azóta már engedélyt szerzett néhány területen arra, hogy kísérletezzen vezető nélküli járművekkel, a prognózisok 2020-ra teszik a teljesen automata autók eljövetelét. Majd meglátjuk. Addig is néhány példa a jelenből, ahol igenis van már olyan technológia, ami előrevetíti ezt az irányt. A Nissan főleg Amerikában értékesített Infiniti Q50-ese - megfelelő extra megrendelése esetén - tudja tartani a sávot, a távolságot az előtte haladó autó után, akkor is, ha kanyarba érkezik. Az Volvo XC90-hez már rendelhető olyan elektronika, ami úgy képes a sebesség tartására, hogy automatikusan lefékez, ha gyalogost veszélyeztet az autó, és úgy tudja az úton tartani a kocsit, hogy érzékeli a padkát vagy az út szélét. De a Mercedes Benz új E osztályú autója is hasonló trükköket alkalmaz. Már nagyon közel vagyunk a teljes automatizmushoz. Az már egy másik kérdés, hogy fel akarjuk-e adni a vezetés élményét a kényelmünkért és biztonságunkért.

Remélem, érdekes volt ez a kis kitekintése. Ígérem, az év végén visszatekintünk, mi valósult meg belőle. Lehet, hogy valami egészen más fogja magával ragadni idén az embereket, de ha így lesz, biztos vagyok benne, hogy olvashattok róla majd. Egy utolsó, érdekes infó: a Pebble órájára akkora az érdeklődés, hogy 8-10 hetes megrendelési idővel kell számolni annak, aki rendel (mondjuk nekem), egy Pebble steelt, úgy tűnik, az egyik trend bevált