technofeed

Ki ne olvasott volna már statisztikákat az okostelefonok használatáról? Most nem is arra gondolok, hogy mennyi használat után kaphatunk tőle agyrákot, hanem hogy mennyit is használjuk őket, mennyire eluralták a mindennapjainkat. Rémisztőek az erről szóló kimutatások és cikkek, talán szörnyűbbek, mint az agyrákosak.

 Ha túltesszünk magunkat ezeken, és legyintünk rá, egy félelmetes dologgal akkor is szembe kell néznünk gyakori használat esetén. Az akkumulátor vészes fogyásával, a rettegéssel mikor merül le a telefonunk. Pedig egyszerű. A legrosszabbkor.

 Sokan ilyenkor visszavágyódnak az 1 soros, monochrome kijelzős Nokiák korába, ahol akár 4-5 napig is életben maradt a telefon. Na, nem csak azért mert olyan volt a kijelzője, hanem mert annyira lagymatag volt a mobil világ információs sűrűsége. De tény, mai napig is az akkumulátorok legnagyobb ellensége a telefonban a legtöbb energiát használó elem, a kijelző.

Törjük össze a kijelzőt? Nyilván nem, árnyaljuk ezt. Manapság már legtöbb esetben az emberek 2-3 percenként bekapcsolják a telefonjukat, hátha jött vagy történt „valami”. Így aztán ahelyett, hogy a telefonra bíznánk magunkat, valójában mi kezdjük el megoldani helyette a feladatait. Sőt, még akkor egy kicsit nyomogatjuk, kipróbáljuk oda-vissza egy párszor a launchert (nem árt neki egy kis edzés), körbejárjuk az összes social app-ot, hátha a telefon nem értesített minket valamiről, mégis csak mi tudjuk ezt jobban. Tovább víve a gondolatmenetet, valójában így mi vagyunk azok, akik lemerítjük a telefonunkat.

A mai bejegyzés azzal a nem titkolt céllal íródik, hogy egy elinduljunk azon az úton, amivel ez csökkenthető, esetleg megfordítható.

Miért nézzük 2-3 percenként a telefonunkat, miért nyomogatjuk a kelleténél többet?

Most egy kicsit tegyük félre, hogy különben lemaradnánk a Facebook hihetetlenül értékes információáradatáról. Vagy hogy megtudjuk a Twitterről melyik celeb mos éppen fogat.

Legtöbb esetben arról van szó, hogy nem hisszük, hogy időben értesülnénk a valóban fontos dolgokról, illetve ha megszólal az értesítő hang, olyan kevés információt értünk meg abból, hogy a végén mégis csak kézbe vesszük a telefont.

Ha pedig csak egyszerűen be akarunk állítani valamit, annyira nem a mi szokásaink szerint működik a telefon, hogy végül marad a vad nyomogatás.

Biztos itt kellene kitérni az Apple termékekre, amelyeknél ez valószínűleg nem probléma. Még alig vagyunk túl 1-2 bejegyzésen itt a technofeed-en, már megkaptuk az első feddést, hogy itt csak a zöld robot van középpontban, sehol nincsenek az iOS termékek.

Nos, ez igaz, és az én részemről ez így is fog maradni. Az ok elég prózai. Nekem nincsenek Apple termékeim. Egy sem. Az okokat ne firtassuk, nem akarok belemenni a klasszikus iOS-android vitába, ezért kérem, hogy elégedjetek meg a „zöld robottal az én bejegyzéseimben.

Kaptam valamit?

Az információ szerzésnek/éhségnek több szintje van. Az első, amikor megelégszünk azzal, hogy tudjuk, kaptunk valamit. Erre jó az értesítési hang.

Viszont amint két különböző dolog is küld értesítést, már kezdődik a baj. Mert vajon melyiket kaptuk? Sms-t vagy email-t? Nem mindegy! Rég múlt korok hősei itt kezdik beizzítani a különböző hangzású értesítéseket. Minden üzenettípus kap egyet. Szuper. Azon túl, hogy egy idő után dunsztunk sincs melyik csengő-bongó hang mit jelent, elérkezik a következő szint, vajon fontos-e amit kaptunk? És ott vagyunk, ahol a legelején, elővesszük a telefont.

Vajon fontos amit kaptam?

 Bizony itt az értesítési hang ki fog rajtunk. Ez nem fogja tudni megmondani, fontos-e amit kaptunk. Itt komolyabb fegyvert kell bevetni. Mivel okosabbak vagyunk mint a telefonunk, és az istenért sem bíznánk rá magunkat, ezt a kérdést nekünk kell elbírálni. De hogyan?

Úgy, hogy megnézzük!

Most sokan felhorkannak, na, ez aztán a nagy ötlet, fából vaskarika. Ám mindenki higgye el, van megnyugtató megoldás. Az Android egyik leggyengébb eleme, az értesítési sáv. Vagy egy ikonka jelenik meg, vagy egy pár másodpercre az értesítési sávba kiíródik apró betűkkel mit kaptunk, és láthatjuk. Ha éppen a kezünk be volt a telefon, és rajtunk a szemüveg. Erre a gyengeségre kaphatunk gyógyírt.

A magam részéről jó sok programmal próbálkoztam már, de végül jó ideje és nagy megelégedéssel a Silver Finger Software applikációit használom. Illetve egyet csak, de ezek mind egymás deriváltjai. Így lényegében mindenki saját szája ízlése szerint dönthet, melyiket használja. Az applikáció lényege, hogy be lehet állítani mely progamoktól várunk értesítést. És ha kapunk, azt szép nagyban (illetve ahogy beállítottuk) kijelzi, az adott változattól függően. Majd ha letelik az általunk beállított megjelenítési idő, szépen visszaaltatja a telefont. Ez egy megbeszélésen bőven elegendő, hogy az asztalon pihenő telefont ne kelljen felvenni, lássuk mit kaptunk és eldöntsük fontos-e amit kaptunk.

Ki lát el ilyen messzire?

Igen, igen. Ennek megoldásnak az a korlátja, hogy ez csak akkor működik, ha a közelünkben van a telefon. De Murphy törvénye szerint fontos hívást vagy értesítést akkor kapunk, ha le van némítva a telefonunk, vagy nincs a közelünkben.

Ha le kell mondanunk arról, hogy lássuk a telefont, csak a fülünkre hagyatkozhatunk. De már megbeszéltük, a csengőhang nem megoldás. Jöjjön a (egy?) megoldás, de ezzel sokak számára kilépünk a privát szférából. Ez pedig a jó öreg Tasker barátunk. Viszonylag könnyedén összekattingatható benne egy profil, amely beérkező értesítés esetén felolvassa (Say utasítás) a számunkra fontos információkat (Notification title, Text From, stb..).

Na, itt már megint biztos sokan a fejüket ingatják, és óvatosan néznek körbe. Igen, magam is ültem olyan férfitársaságban mikor meghallották hogy a telefonom felolvasta, hogy a feleségemtől kaptam üzenetet, azonnal jelezték ez számukra milyen veszélyes lenne otthon, lévén barátnőt tartanak.

Persze nem kell mindenkinek barátnőt tartani a feleség mellett, hogy úgy érezze, kényelmetlenné is válhat egy felolvasott üzenet.

Hallottam hogy kitől kaptam, de vajon fontos?

 Itt jön a következő lépés, és sajnos a személyes szféra tovább gyengítése. Aki a tartalmát is fel akarja olvastatni az értesítésnek, tegye hozzá a tartalom (Body) részt is a felolvasandókhoz. Itt már elszabadulhat a pokol, gondoljunk nagymama gondoskodó sms-étől a bankunk bérátutalási sms-éig.

De tudjuk az előző bejegyzés óta, a Taskerrel feltételeket is adhatunk meg. Így megszabhatjuk, kitől mit olvasson fel. Ez megmenthet minket a teljes bérünk felolvasásától egy megbeszélésén, de asszonykánk pikáns hazacsábító üzenetétől nem, hacsak tőle sem olvastatunk fel semmit. Ezen valamennyit még segíthet a múltkoriakban tárgyalt Get Voice utasítás, ahol a tárgy felolvasása után jelezhetjük hangparanccsal ha tovább akarjuk olvastatni az üzenetet. Persze loholnunk kell a telefon felé, mert sajnos a másik szobából ez nem fog működni.

Marad az értesítési hang?

Bizony, visszaérkez(he)tünk a kiindulási pontra. Aki eddig nem talált magának kényelmes megoldást, annak jöjjön az ultimate megoldás. Napjaink új buzzword-je a wearables. Ezek olyan eszközök (legtöbbször), amelyek a telefonhoz társulnak kiegészítőként. Ezek között van olyan, amely külseje és alapfunkcionalitása miatt mindig nálunk lehet, és képesek arra hogy diszkréten „átadják” nekünk a megkapott üzeneteket. Már itt a technofeed-en is foglalkozott Gergő az okosórákkal , ezért én már nem is mennék ezek mélyére, melyik milyen és mit tud.

Ám ezek megoldhatják a problémánkat. Megóvnak minket az állandó telefonozástól, szuper-energiatakarékos Bluetooth 4.0 LE-n keresztül csatlakoznak a telefonunkhoz vigyázva az akkumulátoridőre, és mégis eljuttatják hozzánk a fontos (és nem fontos) üzeneteket is.

Ezzel az értesítések problematikáját lezárnám, és jöhet a következő terület:

- hogyan csinálja azt a telefon amit akarok?

Ez a következő rész…

Folyt. köv.

Nagyon nehéz meghatározni, előre jelezni, hogy mi várható. Egyszer voltam egy konferencián, ahol egy jövőkutató viszonylag érdekes prezentációja egy doloról szólt. Arról, hogy nem lehet megjósolni, hogy mit hoz a jövő.  A jövőt csak a jelenlegi dolgok folytatásaként tudjuk elképzelni. Erre a legjobb példa, hogy a 1990-es évek elejéig az USA-ban minden telefontársaság gőzerővel dolgozott a videótelefonokon, mint a következő evolúciós lépcsőn. Évek hosszú fejlesztését egy pillanat alatt söpörte félre a mobiltelefonok térhódítása. Nem is próbálkozom hosszú távú  előrejelzésekkel, talán annyi megvalósul, amit erre az évre gondolok. Szándékosan nem eszközökben, hanem inkább technológiákban, megközelítésekben gondolkodom. A téma nem kicsi, így is szelektáltam rendesen, de így is több posztot megtöltött. A gondolkodásom alapja a JWT elemzése volt az idei évről.

Kezdjük a számomra a legérdekesebbel, a hordozható elektronikával. Az már tisztán látható, hogy a mobiltelefonok, ezen belül az okostelefonok piaca nagyon telített. Sok a gyártó, minden létező szegmensre egyre több féle készülék van. A gyártók próbálnak új szegmenseket találni, a Samsung például a pletykák szerint a jövő héten bemutatandó Samsung Galaxy S5-ből minimum két verziót fog kihozni, egy olyasmit, amit most S4-nek ismerünk és egy lényegesen drágább, prémium modellt. Ezek egy beállt piac műveletei, ahol már részszegmensekre lőnek, a profit csökken, növekedés még van, de már nem sokáig. A tabletek piaca továbbra is növekszik, most van a növekedési potenciálja tetején. Szükség van viszont valami újra, amiből majd 1-2 év múlva lehet nagyot kaszálni. Jelenleg úgy gondolja a gyártók nagy része, hogy ez a hordozható elektronika lesz. A téma kapcsán két dolog ugrik be mindenkinek, aki egy kicsit is járatos a témában, az egyik az okos szemüveg a másik a pedig okosóra.

Okos szemüvegeken a piac két meghatározó szereplője is, a Google és az Apple is gőzerővel dolgozik. A tavaly szeptemberi Apple éves nagy termékbejelentő konferencia egyik várt újdonsága az Apple okos szemüvege, az iGlass volt , de ez végül elmaradt. A Google Glass, korábbi nevén Project Glass viszont már tavaly április óta a piacon van. Igaz, igen korlátozott darabszámban. Ugyanis a Google úgy döntött, ad egy évet a béta tesztelésnek és csak korlátozott számban, egy Explorer nevű programban adott ki elég borsos áron szemüvegeket tízezer szelektált felhasználónak. A cél számomra egyértelmű: valós és folyamatos felhasználói visszajelzések mellett idénre egy piackész terméket gyártani, amit aztán néhány száz dollárért lehet szórni a lelkes felhasználóknak. Addigra már kiforrott és alkalmazásokkal ellátott eszközt tudnak forgalmazni.

 Az USA több államában már rendeletek készülnek a privát szféra védelmére, azaz sok helyen tiltani fogják a szemüveg viseletét. Hiszen szinte észrevétlenül lehet rögzíteni bármit, nagyon jó minőségben. A felhasználás lehetőségeinek határai szerintem még kevesek számára elképzelhetőek. A készülékben GPS, kamera, wifi és egy módosított android fut, ami azt jelenti, hogy ezen erőforrások felhasználásával bármilyen alkalmazás futtatható. Mindent felismerhet, ami a látóterünkben van, folyamatos plusz információkkal látva el a szemüveg viselőjét. Gondoljunk csak bele, külföldön milyen hasznos segítség lehet ez, egy GPS, aminek elég szóban kiadni, hova szeretnénk menni és a látótérre vetíti az útvonalat. Mutatva, esetleg hangos kommentekkel ellátva az épületeket, amiket látunk. Ha ránézünk egy étteremre, rögtön látjuk, hogy mi róla a Tripadvisor-közösség véleménye, milyen árak vannak, mit érdemes enni. Ha ránézünk egy buszra, látjuk, hogy hova tart, jelzi, hogy hol kell leszállni. Ez csak egy szeletke abból, amit el tudok képzelni a szemüveg használatával.

Ennél sokkal szerényebb előretörést várok az okosórától, amiból már több gyártónak is van használható modellje. Gyárt órát többek között a Sony, a Qualcomm, a Samsung és a Pebble. Én ez utóbbi kettővel foglalkoznék részletesebben. A Samsung  Gearje nagyon sok reklámban szerepel, a Note 3 készülékkel együtt jelentették be tavaly. Az óra egyféle kiegészítése a telefonnak, ami nem csak a Note 3-mal, hanem Az S széria két legutóbbi készülékével és a Note II-vel is együttműködik. Az óra egy kis színes LCD kijelzővel rendelkezik, és egyfajta kiegészítő kijelzője a telefonnak. Egy önálló funkcióját látom: van benne egy nem túl jó és elég rossz helyen lévő kamera. Ráadásul a kijelző miatt 2-3 nap alatt lemerül.

Sokkal ígéretesebb a Pebble okosórája, ami jelenleg a legsikeresebb startup kezdeményezés a világon. Ráadásul a CES-en bejelentett második széria már fémmel és bőrrel operál, azaz sokkal elegánsabb megjelenése miatt lehet még sikeresebb. A készülék az e-bookok által is használt e-ink technológiát használja, ami ugyan lassúbb képernyőfrissítést, viszont egy héten felüli rendelkezésre állást biztosít, ami már tényleg megfelelő. Ráadásul az órát minden androidos és Apple készülékhez csatlakoztatni lehet. Remélem, nem sokára olvashattok egy részletes tesztet Karesztól a készülékről.

Azt mindenképpen látni kell, hogy ezek a készülékek - pl. a Qualcommot kívül, ami önálló készülék,- inkább kiegészítőként funkcionálnak. Értesítéseket láthatunk rajta, esetleg sportoláshoz adnak segítséget, zenét hallgathatunk vele, vagy megnézhetünk egy rövid üzenetet, megosztást, vagy twitter bejegyzést. A méret és képernyő miatt nem gondolom, hogy lehet tényleges önálló élete a készülékeknek, de ki tudja. A következő alkalommal a 3D nyomtatással fogok foglalkozni egy kicsit.

Ki az, aki nem szeret parancsolgatni, ugye? Vannak, akik a munkahelyükön élik ki magukat, de otthon szelíd bárányok és vannak, akik otthon változnak dúvaddá. Ez utóbbiak is előbb-utóbb, de akik mindkét helyen nagyon parancsolgatnak, azok általában magányosak lesznek…

Hát nekik lett kitalálva a telefonos hangvezérlés.

Egy biztos, a Google pontosan tudta, hogy mikor útjára eresztette a Google Now funkciót, hogy abban több rejtőzik. Hamarosan piacra került a Moto X telefonjuk, amely külön processzorral gondoskodott arról, hogy bármikor, akár kikapcsolt(!) képernyő mellett is hangparancsokat várjon és adhassunk neki. Természetesen adott a „szótár” , de tény, mi sem kényelmesebb ennél. Véget ért a telefonon való gépelgetés, egyik programból és menüből a másikba való lépegetés, hogy például egy egyszerű ébresztést beállítsunk.

Egy csoport maradt csak szomorú, akik még továbbra is arra vártak, hogy este ne a telefonon indíthassanak el valamit, hanem a lakásukba hazaérve valamilyen más eszközt.

Persze az ember nem azonnal válik valami rabjává. Hosszabb vagy rövidebb, de apró „bűnökkel” kikövezett út vezet oda. Így nem csak a geek-ek, de a smart home rajongók is már általában végtelenségig automatizáltak maguknak mindent a telefonjukon. Ebben nagy segítségükre vannak az ún. profilozó vagy ütemező applikációk. Ezen alkalmazások működése egy nagyon egyszerű elven alapul: a hely (amelyet legtöbb esetben a közeli GSM adótornyok háromszögeléséből vagy a GPS segítségével állapítanak meg) és az idő függvényében az azokhoz társított elemi beállításokat képesek végrehajtani.

Egy-két példa:

ha a pozíció = gyár/munkahely, akkor Teljes hangerő és Wifi kikapcs.

Vagy ha az idő>23:00 óra akkor Némítás.

A dörzsöltebbek beállíthatják,

ha a hely = otthon és idő>23:00 akkor Némítás, különben Teljes hangerő mert még tuti a szórakozóhelyen vannak… (sic!)

A kínálat bármely mobilplatformon széles az ilyen applikációkból. Ám van közülük egy, amely méltán örvendhet népszerűségnek. Az androidos Tasker sikerét elsősorban annak köszönheti, hogy a fentiek mellett még minden szenzorra, telefonos állapotra és eseményre tud reagálni, majd annak bekövetkeztekor lefuttatni feladatokat. 

Sőt, nem hogy egy-egy feladatot, amelyekből több mint 200-at tud, de egész feladatsort, amelyek a matematikai műveletektől a webszervíz (tudom, tudom, mélyvíz) hívásig bármit magukban foglalhatnak. Mindezt úgy, hogy az előre definiált több száz eseményből és feladatból mi magunk kattintgathatjuk össze, amit szeretnénk. (ugye, hogy mégse mélyvíz!)

Ezek után talán nem meglepő, hogy a Tasker ismeri a Get Voice utasítást, amely nem mást hív elő, mint a Google Now mögött levő hangfelismerőt, és annak lefutása után képes visszaadni a felismert hangot szövegként. Innen a következő lépés a feladatsorban a szöveget összehasonlítani a számunkra kívánatos parancsszóval, és ha teljesül a feltétel, akkor jöhet is amit végre szeretnénk hajtatni a telefonnal.

Azért látszik a bevágott példaképen is, és a furmányosabbak észrevehetik, hogy nem ez a módszer az, amelyből akár 100 összetett parancsból is álló szótárat fogunk építeni. Persze szegény ember vízzel főz, és elég lehet neki 5-10 elemi hangparancs is. De ekkor kipróbálás után szembesülhetünk a következő problémával: ja, hogy ha ki van kapcsolva a képernyő, hogyan indítjuk el a mi kis művünket? Hát sehogy. És itt be is fuccsol a dolog.

 Adjuk fel? Nem! Mert ez különbözteti meg a felfedezőket és kutatókat a hétköznapi emberektől! És mert így nem lesz semmi a mi kis okos otthonunkból! De most főleg azért, mert szerencsére nem ismeretlen útnak indulunk.

Joao Dias jóvoltából elérhető egy beépülő modul a Taskerhez, amely felszámolja ezt a problémát. Az AutoVoice plugin szerencsésen egészíti ki a Tasker hiányosságait:

- indítás után képes a memóriában maradva, kikapcsolt képernyő mellett is várni hangparancsainkat, amelyeket a Tasker segítségével feldolgozhatunk. És hogy a kényesebbek kedvében is járjon, képes hangparancs-sorozatokat értelmezni önálló Tasker feladatként, eliminálva az előzőekben tárgyalt szótár problémát.

Aki ügyes, ide juthat:

Azért ne feledjük, az előző részben tárgyalt vezetéknélküli, háztartási elektromos eszközökre szükségünk lesz mindehhez. És hogy nincs ingyenebéd. Sajnos az AutoVoice memóriában tartva, kikapcsolt képernyő mellett nem csak hallgat ránk, de brutálisan meríti az akkumlátort. Szóval ha csajozásra használjuk, gyorsan végezzünk a bemutatóval, aztán titokban kapcsoljuk le és térjünk a lényegre, mert hamar visszájára sül el a dolog. Mert szégyenkezhetünk halott okostelefonunk felett és kézzel kell lekapcsolnunk a villanyt. Ha még lesz ezek után miért…

Elértünk a smart home / home automation téma végére. Nyilván lehetne még boncolgatni, de a célhoz hozzátenni már nem. Hiszen akit eddig sem fogott meg, azt egy új rész sem fogja, akit pedig érdekelt az megkapott mindent, hogy saját felfedezéseket érjen el.

Ám szerintem maradhatott egy kicsiny tömeg, aki most lett éhes. Aki most vett észre valamit, ami eddig elkerülte a figyelmét. Hogy szolgája lett a telefonjának, ahelyett hogy az fordítva történne.

Nekik fog szólni a következő rész: - Hogyan legyünk úrrá a telefonunkon?

Folyt. köv.

Mit tud ez a WhatsApp, hogy érdemes érte ennyit fizetni? Igazából semmi különöset, csak üzeneteket tud küldeni, üzenetküldési díj nélkül, szinte minden platformon.

Mi ebben a nagy cucc? Hiszen ilyen elég sok van jelenleg is, többek között a Facebook maga is rendelkezik eggyel, a Facebook Messengerrel.  A trükk egyszerű, a WhatsApp fut a Nokia  S40-es platformján is, azaz nem csak okos telefonon. Ennek legalább két előnye van. Egyrészt már jelenleg is 450 millió felhasználója van, másrészt olyan célcsoportokat ér el vele a Facebook, akiket idáig nem tudott. Azokat, akik nem használnak okostelefont jelenleg, de vélhetően a következő választásuk már az lesz.

Nézzünk egy egyszerű példát. Ha én anyukámmal szeretnék üzenet váltani, aki nem használ okostelefont  és nem is fog (hehe), akkor csak az SMS marad, amiért viszont fizetni kell. Ha viszont van olyan platform, amit az ő készülékére is fel lehet telepíteni, akkor soha nem használunk ezentúl sms-t. Egy telekommunikációs cégnél dolgozó kollégám mondta nemrég, hogy az sms napjai meg vannak számlálva, most már teljesen elhiszem. De nem anyukám az igazi célközönség.

Hanem a szegényebb régiók fiataljai, a jövő Facebook nemzedéke, akik jelenleg is több százmillióan vannak és naponta egymillióval növekszik a számuk. Ha ők becsatornázódnak a Facebook zászlaja alá, akkor a jövőben  a Facebook rájuk is kiterjeszheti a szolgáltatásait, amiből rengeteget tud kaszálni.

A WhatsApp egyébként egy nagyon pofás kis alkalmazás, ami két, a Yahoo-ból kiugró srác, Brian Acton és  Jan Koum hozott létre öt évvel ezelőtt. A dolog pikantériája, hogy pont az volt az egyik szándéka az alapítóknak, hogy egy reklámmentes platformot adjanak a felhasználóknak, mert látták, hogy miként eszi meg a Google a Yahoo-t a reklámpiacon. Szóval itt van az én nagy kérdésem, amire idáig nem találtam választ. A WhatsApp azért sikeres, mert reklámmentes, de a Facebooknak csak akkor fog megtérülni a befektetése, ha tud reklámozni, adni szolgáltatást. Na, ez itt a kérdés, hogy miként lehet a kettős célt elérni.

És lehet, hogy 16 milliárd dollárért nekem is korpásodna a hajam, nem is olyan rossz dolog az a reklám, ugye Jan és Brian? 

Talán 8 éve már mikor a festő beállított hozzánk, kezébe nyomtam a Dulux falfestéket, hogy lásson neki, mielőtt elindulok a munkába. Nézett a színre, majd a szemembe és megszólalt: - Tisztára, mint a hülye Star Trek-be! Hát, van aki szereti ezt a színt…

De nem! Eszembe se jutott (tudatosan), hogy olyan színt válasszak a falhoz, amitől olyan lesz mint ami a Star Trekben van. De onnantól már szerettem volna. Aztán mikor elkészültek szürkés-ezüstös falak, a fehér ajtókeretek és fehér polcok, a fehér és fekete bútorok visszakerültek a helyükre nem is lett Star Trek-es...

Kép az Oblivionból. A kritikusok szerint a dizájn messze jobb volt, mint a történet.

Aztán rájöttem, egyszerű oka volt, hogy nem lett „jövőbeli”. Sajnos az előző lakótól megörökölt 20 nm-nyi barna mediterrán járólapot nem volt pénzünk, de lelkierőnk se felszedetni és lecserélni. Pedig azóta tudom, egy szép szürke műgyanta padló hozta volna az érzést. Egészében kell nézni és csinálni a dolgokat, ha tisztességes eredményt akarunk elérni.

Nem véletlen ez az otthoni dizájn bevezető. Az előző bejegyzésemben is írtam, hogy a jövő életérzéséhez a környezet szerintem nagyon fontos. Ezért úgy döntöttem, most a smart home, vagy home automation lesz a téma, amelyet igyekszem boncolgatni egy-két bejegyzésen keresztül. 

 [off] Akit érdekel az otthoni dizájn is, az szóljon, hátha a technofeed blog adminjától kapok engedélyt, hogy arra is elkalandozhassak! Housefeed?!? [on]

Mielőtt belecsapnánk a lecsóba, egy kis rendrakás. Sokan azt hiszik, a robotizált vagy automatizált otthon nem létezik még, vagy ha igen Magyarországon nem elérhető. Nos, egyik sem igaz. Létezik, és itthon is elérhető számos eleme. És most már nem a konyhai robotgépre (értsd: turmix) és nem a 10-15 éve nagyon elterjedt, a lakást spagettivé szétkábelező, LCD irányítópult-paneles megoldásokra gondolok.

Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy ezek ne automatizálnák otthonunkat. Ami a kábelek végén volt, a szenzorok hada (fény-, hőmérséklet-, füstérzékelők, stb.,) és egy rakás működési szabály egy számítógépszerű dologban, az teljesen jó. De ma a mobilitás korában a kábel a múlté, és az olcsó vezetéknélküli és a smart megoldások pedig könnyedén elérhetők és beépíthetők.

Ma a legegyszerűbben elérhető vezérlés valamilyen okostelefonnal, és a hozzátartozó okos háztartási tartozékkal lehetséges. Sok gyártó készít olyan vezetéknélküli kapcsolattal ellátott eszközt, amely vezérlése a telefonon található applikáció segítségével végezhető el.

Wifis izzó.

A gyártók közül én az Insteon-t  és a Belkint emelném ki. Az elsőt a hihetetlen választéka miatt (van padlóra rögzíthető wifis nedvesség- és vízérzékelőjük is!), az utóbbit meg azért mert az ő termékeik kis hazánkban is elérhetőek. Mindkét gyártó saját mobilos applikációt is ad termékeihez.

Én azt gondolom, ha rendelkezésünkre áll otthon egy izzó, egy konnektor, egy kapcsoló és egy mozgásérzékelő, amelyek mind vezérelhetőek wifis kapcsolaton keresztül és a kívánt működéshez vezérlési szabályok is adhatóak az applikációban, a lehetőségek tárháza végtelen. Főleg ha a wifi routerünknek van internetkapcsolata is!

A vezeték nélküli kapcsoló vagy konnektor segítségével még útban hazafelé bekapcsolhatjuk a hősugárzót, hogy mire hazérünk meleg várjon minket otthonunkban. Az ágyba már bebújva kapcsolhatjuk le a villanyt, és nem kell a kapcsolótól az ágyig a sötétben botorkálnunk. (Akinek van kisgyereke, tudja milyen ilyenkor végiglépkedni gyanútlanul az összes lego darabkán és zenélő játékon!) Sőt éjszaka ha szükséges a lakásban valahol már előre felkapcsolhatjuk a villanyt mielőtt odaérnénk. De aki megveszi az Insteon előbb említett vízérzékelőjét, akár figyelmeztető üzenetet is küldethet magának munkahelyére az otthon folyamatban lévő beázásról.

Persze sokan mondhatják, nem olyan kényelmes ez, állandóan egy telefon képernyőjén matatni, nyomogatni rajzolt kapcsolókat. Hol itt a jövő kényelme, hol itt a kimondható parancs ereje: „Villanyt le!”? Sajnos itt periféria oldalon a gyártók lehetőségei egyelőre véget értek. Még várat magára a nem csak wifivel, de hangfelismeréssel rendelkező izzó. A magyar nyelvű pedig még tovább…

Szerencsére a téma nem csak a háztartási elektromos eszközök oldalán tevékenykedőket mozgatja meg. A telefonok oldaláról hagy említsem meg rögtön a Google-t, aki a 2011-es I|O-n mutatta be az android@home elképzelését. Természetesen ennek középpontjában az android vezérlőeszközök és az ahhoz kapcsolódó vezetéknélküli eszközök állnak. A konferencián a Google egy a Lighting Science által készített wifis izzóval demózott.

Azóta többször is megcsillant a lehetőség, hogy az android@home valósággá válik – és bár állítólag a Google-ön belül már egy nagy team dolgozik rajta – egyelőre a megjelenés várat magára.

De nem mindenki tud várni erre. Mert bár még az Android 4-es kezdetű verziói sem hozták el közénk az otthoni vezérlést, az android@home-ot, de elhoztak mást. Mást, amivel a türelmetlenek végre egy lépéssel közelebb kerültek a jövőhöz. Hogy a telefon képernyőjének vad nyomogatása nélkül is irányíthassák smart eszközeiket.

A 4.1-es verziótól a Google Now megjelenésével a hangvezérlés új értelmet kapott az androidban. Lehetőség nyílt hangvezérléssel kérdezni és választ kapni a telefontól.

Néhány hónapot kellett várni csak, és megjelenik az első applikáció, amely gombok és ikonok nyomogatása nélkül (ki)használja a Google Now hang- és nyelvfelismerőjét, és a felismert hangot szövegként képes parancsszerűen továbbadni.

A következő részben innen folytatom...

Folyt. köv.